A nagy chemtrail összeesküvés

A napokban chemtrail ellenes felvonulást hirdettek meg a Facebookon. Ebből az apropóból érdemes áttekinteni, hogy ténylegesen mennyi igazság van abban, miszerint repülőgépekről mérgekkel permeteznek minket szándékosan, vagy annak mellékhatásaként, hogy állítólag (!) globálisan próbálják valakik az éghajlatot módosítani (geoengineering). Az összeesküvés-elméletek érdekesek, és általában otthon, a fotelben összeállíthatók. De talán még érdekesebb, ha az ember tényleg megpróbál utánajárni a tényeknek, igyekszik a kapcsolódó fizikát, meteorológiát megérteni. Ha nyitott vagy, akkor olvass utána, és talán többet tanulsz arról, hogy hogyan működik a világ, mint ha a jelenségeket simán rákennéd a nyuszira (vagy a CIA-ra)!

A chemtrail szó a repülőgépes kondenzcsík angol megfelelőjének, a “contrail” kifejezésnek a “vegyi/vegyszer” szóval történő házasításából származik. A konspirációnak az a laikus feltételezés a kiindulópontja, hogy a manapság megfigyelhető repülőgépek “húzta” csíkok nem lehetnek kondenzcsíkok (azaz a kicsapódott pára felhői), mivel a kondenzcsík nem ilyen, nem lehet ilyen.

Hol kezdjük a tájékozódást?

Mindent, amit a kondenzcsíkok keletkezéséről, és azok félremagyarázatáról tudni kell, el lehet olvasni A kondenzcsíkok tudománya nevű angol nyelvű honlapon – beleértve a chemtrail konspirációs elméletben felhozott érvek részletes, tudományos tárgyalását. Arról, pedig hogy éppen milyen repülőgép száll el felettünk, jó eséllyel szinte mindent megtudhatunk, ha okostelefonunkra telepítjük a Flightradar 24 nevű alkalmazást. Ezt az alkalmazást – és a mögötte megbúvó rendszert – az internetes közösség hozta létre és működteti. Bárki otthon egy megfelelő antennával veheti a közelében elrepülő gépek publikus és kódolatlanul sugárzott adatait és ezt egy kis alkalmazás segítségével feltöltheti az internetre. Ebből áll össze az a térkép, amin megnézhetjük, hogy éppen milyen repülőgép húzza vagy nem húzza a csíkot felettünk, ki üzemelteti, honnan hova repül, milyen magasságon és sebességgel stb. Nem minden repülőgép rendelkezik ilyen jeladóval, de az általában “meggyanúsított” nagyobb gépek zöme igen.

Nézzünk egy konkrét példát! Múlt év augusztus 30-án fotóztuk a Fertő-tó déli részén madármegfigyelés közben cikk elején levő képen mutatott Airbus 380-as gépet (a mai legnagyobb utasszállító géptípus). Annyi rögtön látszott, hogy az Amirates légitársaság gépe, de a részletekért kicsit nyomozni kellett.

 

A fénykép EXIF információjából itthon kiolvastam, hogy a kép pontosan 10:17:47-kor készült a CET (Central European Time) időzóna szerint. A Flightradar 24 UTC időzónát használ, ami ennél egy órával kevesebb, azaz 09:17:47, kerekítve 09:18.

Böngészőben behívtam a Flightradar 24 weboldalt és a térképen beállítottam a Fertő-tó környékét. Ekkor feltűntek az éppen aktuálisan arra repülő gépek a térképen. Ezután a web címet (URL) kiegészítettem a fénykép készítésének időpontjával így: http://www.flightradar24.com/2012-08-30/09:18/. A program ekkor ettől a pillanattól kezdve kezdi lejátszani a légi forgalmat – alapértelmezésben 2 perc bontásban 24-szeres sebességgel (a program csak néhány napig tárolja az adatokat, tehát ez a konkrét link már nem fog működni). Alul leállíthatjuk a lejátszást és oda-vissza lépegethetünk két percenként, vagy állíthatjuk a lejátszási sebességet. Nos, az első pillanatban egyértelműen feltűnik egy nagy gép pont ott, ahol láttuk. Egérrel rákattintva baloldalt megjelennek a gép adatai és egy fényképe is, valamint az eddigi útvonala:

Airline: Emirates
Flight: EK17
From: Dubai Dubai (DXB)
To: Manchester Manchester (MAN)
Aircraft: Airbus A380-861 (A388)
Reg: A6-EDK
Altitude: 40000 ft (12192 m)
Speed: 444 kt (822 km/h, 511 mph)
Track: 292°
Squawk: 2306
Pos: 47.7458 / 16.7728

Ha el akarjuk küldeni ezt valakinek, akkor kiegíszíthetjük a web címet (URL) a gép lajstromjelével így: http://www.flightradar24.com/2012-08-30/09:17/A6-EDK. A fenti idő limitációk miatt ez a régi link már nem működik, ezért mellékelek egy képernyőfotót az akkori állapotról. Ezt már meg is oszthatjuk másokkal. Ha ezt behívják a böngészőjükbe, akkor piros színnel ezt a gépet fogják látni a többi gép között pont akkor, amikorra beállítottuk.

 

További képek pont erről a repülőgépről például itt vagy itt nézhetők meg.

Kvíz 1

Egy évvel ezelőtt izgalmas cikk jelent meg Titkos repülőgépek méreggel permetezik az embereket – megdöbbentő képek és videó címmel egy internetes portálon. Összeollóztak egy csomó információt, ami alapján egy laikus számára lehengerlően bizonyítottnak tűnik a cikk állítása. Nézzük például ezt a tuti bizonyíték fotót: “Na ezt magyarázd meg, mi ez ha nem méregpermetező”?

 

Valójában ez egy Boeing NC-135 Stratotanker üzemanyagtöltő csonkjának módosított szórófeje. Eddig stimmel. Csakhogy ezzel vizet spriccelnek, hogy a gép mögött haladó másik repülőgépen teszteljék a jegesedés folyamatát, mint ahogy ezt itt le is írják. Sőt a rendszer dokumentációja is megtalálható a neten. Nem tűnik igazán konspirációnak!

 

Ez mind az “Argumentum ad Ignorantiam” (tudatlanságból származó érv) egyik fajtája, amikor azért tételezünk fel valamit, mert nem hisszük, hogy máshogy is lehetne: “Elképzelhetetlen, hogy ezt az eszközt másra használják, mint arra, hogy ránk a repülőgépről mérget permetezzenek”. Általánosságban ezen érvelési (logikai) hiba formája a következő:

1/ Nincs bizonyíték “P” állítás cáfolatára
2/ TEHÁT “P” igaz

Nincs bizonyíték arra, hogy ezt a kütyüt másra használnák mint arra hogy mérget spricceljenek ránk, TEHÁT ez arra igazolás, hogy mérget spriccelnek ránk a repülőgépekről. Az érvelés azért hibás, mert még ha nem is tudnánk, hogy ténylegesen mire használják ezt a szerkezetet, akkor se lenne ez arra bizonyíték, hogy pont méregpermetezésre használják.

Kvíz 2

A szomorú az, hogy az összeesküvés elméletek hívői emiatt egy csomó klassz ismeretről lemaradnak. Mint például arról, hogy jéééé, a repülőgépeken a magasságmérés tulajdonképpen légnyomásmérésen alapul. Minél magasabban vagyunk, annál kisebb a légnyomás. De hogy is van ez kalibrálva? Hát úgy-ahogy. Valójában amikor egy repülőgép mondjuk FL300-on (Flight Level 300) repül, akkor igazából olyan magasságot tart, ahol a légnyomásmérésen alapuló magasságmérő műszere a 1013,25 hPa standard légnyomás szerint 30 000 láb magasságot mutat. Ez az aktuális helyi légnyomástól függően 30 ezer lábnál kisebb vagy nagyobb. Tehát a gép hol ereszkedik, hol meg emelkedik, amikor a “magasságot” tartja. Miért nem ütköznek össze a gépek? Mert MINDEGYIK a 1013,25 hPa légnyomásra állítja be a magasságmérőjét, amikor az úgynevezett átváltási magasságot eléri emelkedéskor. Ereszkedéskor aztán a cél repülőtértől lekérik az ottani tényleges légnyomást és ettől kezdve valós magasságot tartanak a légnyomásmérő szerint.

A sebességmérő meg a levegőtorlódásból eredő légnyomást méri egy előrefele mutató cső segítségével. Minél nagyobb a nyomás, annál nagyobb a sebesség. No de feljebb kisebb a légnyomás, ergo adott sebességnél kisebb az ilyen indikált sebesség. Baj ez? Éppen hogy nem, mert a repülési tulajdonságok (átesési sebesség stb. ) nem a valódi sebességtől, hanem az indikált sebességtől függ, tehát ez az IAS (Indicated Air Speed) épp a megfelelő a pilóta számára.

Persze manapság már GPS-t és radaros magasságmérést is használnak, tehát pontosan tudják a talaj feletti magasságot és a tényleges sebességet (GS = ground speed). A fentebbi okok miatt azonban még ma is nagyon fontosak az ilyen gépekből kifele meredő úgynevezett pitot csövek (képek itt, leírások itt és itt) és a légnyomás alapján működö műszerek.

A chemtrail oldalakon általában szintén megtalálható csöves szerkezeteket ábrázoló fényképek tényleg furcsák. Legfeljebb az egyik (az alábbi képen a jobb oldali) hasonlít egy pitot csőre, de az se igazán. Azonban attól, hogy nem tudjuk mi, még egyáltalán nem biztos, hogy mérgeket permeteznek vele ránk.

Kis utánajárással kideríthetjük, hogy mindkét fénykép egy speciális és egyáltalán nem titkos repülőgép részeit ábrázolja. Gyakran a gép fényképe is rajta van az összeesküvés elméletet ismertető oldalakon. Ez egy tudományos célokra átalakított Gulfstream-1 repülőgép, amely 10 km magasságig képes különféle radioaktivitási, turbulencia és aeroszol tartalom méréseket végezni a törzsön elhelyezhető speciális, cserélhető mintavevő műszerei segítségével.

Az internetről egy előadás anyaga (W. Richard Barchet: DOE Research Aircraft Facility) is letölthető a gépről és műszereiről, de ezen kívül is termérdek információ található (pld. itt, ittitt és itt) az atmoszféra és meteorológiai kutatásokról, amelyek ezt a gépet, vagy hasonlóakat használnak mintavételezési, adatgyűjtési célokból.

Az “Elképzelhetetlen, hogy ezt az eszközt másra használják, mint arra, hogy ránk a repülőgépről mérget permetezzenek” érv tehát mindenképpen megdől. Akár elhiszed, hogy légkörkutatási célokra használják, akár nem, az bizonyos, hogy nem elképzelhetetlen, hogy arra. A konspiráció elmélet terjesztőinek legalábbis kötelességük lenne ezt az alternatívát (ami persze minden valószínűség szerint a valóság) is ismertetni és felvázolni, hogy miért nem hiszik el, hogy valóban erre használják ezeket az eszközöket.

Kvíz 3

Egy másik képen egy repülőgép belseje látszik tele tartályokkal és a falon egy felirat SPRAYER 1 és HAZMAT INSIDE (HAZardous MATerial = veszéles anyag) felirattal (a piros nyíl mellett kinagyítva). Ezt a képet 2008-ban egy Peter Platte nevű chemtrail hívő aktivista és internet fórum moderátor hozta nyilvánosságra és kijelentette, hogy egy vietnámi veterántól kapta.

 

Azonban a fotó egy hamisítvány! Az eredeti fotón (amely már a “leleplező bejelentés” előtt három évvel, 2005-ben felkerült a repülőgépekről szóló legismertebb publikus képmegosztóra), nincs fent a SPRAYER 1 és a HAZMAT INSIDE felirat. A Freigeist (Szabadgondolkodó) fórum egy fighthamster nevű felhasználója be is vallotta, hogy ő készítette (forrás: Psiram.com). Ez “enyhén” csökkenti a bizonyíték hitelességét. Persze ettől még a kép tényleg érdekes. A gép belsejéről van egy másik fotó is, amelyen temérdek számítógép látszik. Ezt a gépet arra használták, hogy a repülő stabilitását, viselkedését vizsgálják különböző súlyeloszlási esetekben. Ha valaki valamelyest is ért a repülőgépekhez, akkor tudja, hogy még az utasok beültetési rendjének is fontos szerepe van a gép repülési tulajdonságainak meghatározásában. Nem véletlen tehát, hogy ezt is tesztelik a fejlesztések során. Egyébkén konspirációnak, titkolózásnak itt sincs semmi nyoma, az ilyen kísérletekről számos helyen lehet részletesen olvasni. E gép tesztjéről, a hordók szerepéről egyébként könyv is megjelent, az éppen erről szóló oldalak is elérhetők az interneten: Inside Boeing: Building the 777.

[FRISSÍTÉS 2013.07.28]

Kvíz 4

Újabb kép kering az interneten tuti bizonyítékként arra nézve, hogy mérgekkel permeteznek minket.

Ez esetben a hír majdnem igaz. Csak nem minket permeteznek, hanem a moszkítókat. És egyáltalán nem titkos az akció. Az Észak-Dakotai Grand Forks Air Force Base katonai támaszpont rendszeresen beszámol a moszkítóirtásokról:

Még a légitámaszpont Twitter oldalán is felhívják a figyelmet az irtásra. A helyi hírek innen-onnan az USA-ból a moszkító irtásról:

További információ a támaszpontról elérhető például itt vagy itt.

[FRISSÍTÉS 2013.08.16]

Kvíz 5

Gyakorlatilag minden chemtrail oldal hozza a képet, amin amerikai pilóták tiltakoznak amiatt, hogy chemtrail permetezésekre kényszerítik őket.

Azonban ahogy ezt még egy chemtrail propaganda oldalon is leírják, mindez hamisítvány, illetve ahogy ők írják “illusztráció”. Az eredetit azért ők nem közlik, de kis keresés után kideríthető, hogy amerikai pilóták tiltakoztak a 2011-es bank krízissel kapcsolatban.

Nos, tehát lehet tiltakozni az ellen, hogy vegyszerrel permeteznek minket a repülőgépekről. De ha valaki ezért az utcára kíván menni demonstrálni, akkor gondoljon arra is, hogy milyen ciki, ha kiderül, hogy csupán saját tájékozatlansága, a tudományos alapismeretek hiánya, a nyilvánvaló információk tagadása miatt áll ki egy nem létező ügy mellett!

[FRISSÍTÉS 2013.10.31]

Kvíz 6

Az alábbi videót Euer Wer­ner Altnickel német chemtrail aktivista tette fel. Értelmezése szerint a formációban repülő két gép közül az egyik (egy AWACS) kikapcsolja a permetezőt (48. másodperc), majd később újra bekapcsolja (1 perc 06 másodperc).

Azonban ahogy erre egy fórumban felhívják a figyelmet, a videó azt mutatja, ahogy az AWACS pilótája az üzemanyagfeltöltés befejeztével elveszi a gázt, hogy lemaradhasson biztonságos távolságra, majd újra teljesítményt növelve továbbmegy. Jól látszik, hogy a kondenzcsík eltűnése után az AWACS lemarad, lelassul. A hajtóművek alagázra állásával a kiömlő levegő vízpáratartalma jelentősen leesik, ezért szűnik meg a kondenzcsík kialakulás. Arra is rámutatnak a videót elemzők, hogy ráadásul ez esetben nem is hosszan tartó (perzisztens) csík alakult ki, tehát már csak ezért se lehetne ez chemtrail, még a hívők – tévedésen alapuló – definíciója szerint sem.

A szerző egyébként azt írja, hogy ez egy “alacsony magasságú chemtrail permetezés, valahol 6000 láb (2000 m) magasságban”. Ez igen kétséges, a két gép ennél jóval magasabban repült.

[FRISSÍTÉS 2013.11.19]

Kvíz 7

Az egyik legtutibb bizonyíték egy USA légierő pilóták által felvett videó, amelyen jól látszik, hogy az előttük repülő gép speciális fúvókákból időnként vegyi anyagot permetez ki. A videó számos változatban kering a Youtube-on (például itt, itt és itt), némelyik külön magyarázatokkal kiegészítve. A dolog pikantériája, hogy a videót tényleg a légierő pilótái vették fel egy légi üzemanyagutántöltés dokumentálására. A gondosan figyelő néző hallhatja a pilóták beszélgetését (3 perc 12 mp-től). A nem angol anyanyelvűek számára tán nem feltűnő a pilóták szarkasztikus tónusa, amikor chemtrail-ezésről tréfálkoznak: “Érzed a chemtrailt?”, “Mostanára már meghalnánk”, “Felteszem a Youtube-ra” (és röhög).

A pilóta kicsit tovább tréfálkozva felveti, hogy olyan, mintha a szárny felső részéről permetezne a gép. Néhány “feldolgozás” említi is, hogy ott valamiféle fúvókák vannak. Pedig dehogy! Ahogy a lenti videóban elmagyarázzák, a kiálló képletek a szárny szerkezeti elemei, amelyek a fékszárnyakkal vannak kapcsolatban. Viszont ezek tényleg fontosak a jelenség kialakulásában, ugyanis ez nem szokványos kondenzcsík, amely a hajtóműből kiáramló vízpárában gazdag levegőből alakul ki. Ez az úgynevezett aerodinamikai kondenzcsík. A párakicsapódás nem csak a hőmérséklettől és a páratartalomtól, de a légnyomástól is függ (lásd még a következő kvízben is!). Bizonyos szerkezeti elemek mögött a levegő áramlása során hirtelen légnyomásesés lép fel és megfelelő körülmények közt ez párakicsapódáshoz vezet. Ezt a jelenséget magam is számtalanszor megfigyeltem utasszállító gépen utazva alacsonyan, már a leszállás utolsó pillanataiban, amikor a teljesen kinyitott fékszárnyakon bonyolult légáramlatok alakulnak ki. Akár lent, akár fent, gyakran láttam, hogy az ilyen aerodinamikai kicsapódás a szárnyéleken “ki-bekapcsol” percről percre, ahogy a haladási és az atmoszférikus paraméterek változnak.

Hát erre mondhatjuk, hogy a chemtrail hívők nagyon bekapták a horgot! Ami érdekes, hogy hiába magyarázzuk meg nekik, még csak tovább nyelik a csalit arra hivatkozva, hogy éppen mi dőlünk be a hadsereg dezinformációjának.

Kvíz 8

Fentebb már két példában is előfordult, hogy a kondenzcsíkok (akár a hajtómű párájából alakulnak ki, akár aerodinamikai okokból) nem feltétlenül folytonosak. Jó pár ilyen fénykép kering az interneten. Sok helyen mutatják az alábbit, amelyről egyébként vitatják, hogy egyáltalán valódi-e vagy manipulált (szerkesztett).

Még ha ez a kép manipulált is, vannak kétségkívül eredeti felvételek. Azonban a kondenzcsíkok megszakadása, szaggatottsága nem igazán meglepő jelenség, még ha nem is túl gyakori (legalábbis ami a képen látható fajtát illeti). A légkör tulajdonságai igencsak kis távolságokban is jelentősen tudnak változni, ezt igazolja az is, hogy a felhők sem egyöntetűen terítik be általában az eget. Gyakran a kondenzcsíkok megszakadása könnyen illeszthető az alatta lévő felhőmintázattal, máskor azonban ez nehezeben megy. Mindenesetre légkörfizikai és meteorológiai okokkal a kondenzcsíkok megszakadása jól magyarázható (részletesen például itt).

Kvíz 9

Az egyik érv a chemtrail hipotézisre az is, hogy ilyen hosszú távon fennmaradó csíkok nem léteztek korábban, márpedig ha ez természetes jelenség lenne, akkor a “sima” kondenzcsíkok mellett ilyeneket is meg kellett volna figyelni. Általában a kilencvenes évekre teszik ez alapján a “permetezés” megindítását – mivel szerintük azóta figyelhetők meg perzisztens csíkok.

Nos, elegendő lenne e bizonyíték cáfolatára egyetlen példát felhozni, de mi sokat fogunk. Először is tegyük nyilvánvalóvá, hogy a kondenzcsíkok kialakulásáról, a rövid és hosszú életű (perzisztens) kondenzcsíkokról már hatvan éve vannak tudományos elméletek. A legismertebb az Appleman-féle diagram 1953-ból.

 

Az ábra vízszintes tengelye a levegő hőmérsékletét mutatja, a függőleges tengely a légnyomást. A különböző színű vonalak különbőző relatív páratartalom határértékeket reprezentálnak. Adott repülési magasságon meg lehet mérni az aktuális légnyomást és hőmérsékletet, valamint a páratartalmat. Ha a légnyomás és hőmérséklet pont a diagramon jobbra helyezkedik el az aktuális páratartalomnak megfelelő görbétől, akkor nem várható kondenzcsík kialakulás, ha balra, akkor várható. Azóta az USA Légierejének pontos mérései és tesztjei alapján már tudjuk, hogy ez a félig elméleti, félig tapasztalati ábra alulbecsüli a kondenzcsíkok keletkezésének valószínűségét. Számunkra azonban az a fontos, hogy az ábrán már 60 éve ott szerepelt egy speciális vonal (lila szaggatott itt), amely a perzisztens kondenzcsík kialakulásának határfeltételét adja meg. Ettől balra eső adatpontra a diagram hosszú ideig fennmaradó kondenzcsík létrejöttét prognosztizálja. Tehát már akkor léteztek ilyen csíkok és már akkor is vízpáraként tekintettek rá. A NASA külön weboldalon magyarázza el a kondenzcsíkok kialakulásának elméletét – beleértve az Appleman diagram értelmezését – diákok számára.

De elég az elméletből, nézzünk néhány közvetlen bizonyítékot. Ha sikerül olyan fényképeket találni a kilencvenes évek előtti időszakról, amelyen megmaradó csík látható, akkor az cáfolja azt, hogy a megmaradó csíkok nem lehetnek sima kondenzcsíkok. Nos, számos ilyen fénykép található az interneten. Külön pikáns ilyesmit régi filmekből, mint például az 1960-ban forgatott Spartacus címűből kimazsolázni. Hasonló felvételeket tucatjával hivatkoztak be például az 1995 előtti perzisztens kondenzcsík archívum fórum téma levelezői.

Visszamehetünk még régebbre és kereshetünk fényképeket a II. Világháborúból. Ennél régebbről fényképet már nem találtam, de leírások perzisztens kondenzcsíkokról már az I. Világháborúból olvashatók. Akkor a kondenzcsíkok még sokkal ritkábban voltak megfigyelhetők, nem csak a repülőgépek kis száma miatt, hanem azért is, mert ritkán repültek elég magasan.

Kvíz 10

Az alábbi szintén meggyanúsított repülőgép egy NASA kísérlet része. Az 1969-70-ben folyt kísérletek során a NASA erre a Jumbó (B747) repülőgépre hat füstgenerátort helyezett, hogy a repülés különböző fázisaiban vizsgálják a szárny körül keletkező légörvényeket. Ezeknek az örvényeknek elsőrendű szerepük van a felhajtó erő generálásában, de egyben katasztrófát okozhatnak, ha egy kisebb gép egy nagy után közvetlenül felszállva bekerül annak hosszú percekig láthatatlanul fennmaradó légörvényébe. A kísérletek alapján határozták meg azokat a ma is érvényben lévő szabályokat, hogy különböző kategóriájú (nagyságú) repülőgépeknek milyen követési időt kell betartaniuk a felszállási és leszállási eljárások során.

 

Kvíz 11

Szintén gyakoriak azok a képek, amelyek elég egyértelműen azt a folyamatot mutatják, amikor egy repülőgép vészhelyzeti leszállás előtt a levegőben kibocsájtja a felesleges üzemanyagot. Erre akkor van szükség, ha a még az üzemanyagtartályokban levő kerozinmennyiséggel súly vagy robbanásveszély miatt nem szabad leszállni. Normál úton ilyen nem fordul elő, de ha hamar a felszállás után kényszerleszállást kell végrehajtani, akkor erre szükség lehet. Nem szerencsés dolog, hogy kerozint juttatnak a levegőbe, de konkrét veszélyt ez sem jelent, mivel nem alacsonyan végzik általában ezt a műveletet és a kerozin eloszlik a levegőben.

Kvíz 12

Sokkal látványosabbak a fentieknél azok a meggyanúsított repülőgépmonstrumok, amelyek egyébként speciális tűzoltó gépek, mint az eredetileg a Delta Air Lines által megépített, ma az Evergreen cég tulajdonában levő alábbi Boeing 747 Supertanker repülőgép, amely 77 tonna víz kibocsájtására képes. Hasonló gépe az oroszoknak is van, egy speciális Il-76-os.

Kvíz 13

A következő kép azt sugallja, hogy repülőgépek módszeresen bejárják (“bekockázzák”) az égboltot, nyilván azért, hogy az egész területet egyenletesen le tudják permetezni. Én magam is megfigyeltem ilyen csík mintázatot Budapest felett.

Azonban ha valaki jól megfigyeli, hogy ténylegesen hogy alakul ki ez a mintázat, akkor rádöbben, hogy valójában – ez esetben – két egymást metsző úton haladnak egymás után a gépek. A szél azonban odébb fújja a kondenzcsíkokat, így úgy tűnik, mintha a következő gépek kissé odébb lahadnának el. A képen egyébként még néhány régebbi, szétterült csík is látszik más útvonalon haladó repülőgépektől. Aki nehezen tudja elképzelni, hogy pontosan mi is történik itt, annak ajánlom a Contrail Science oldal kondenzcsík szimulátorát. Az oldalon levő kis (nyilván egyszerűsített) programban beállíthatjuk a repülők sebességét, a szélsebességet és a szélirányt és így előállíthatjuk a saját égi “kockásfüzetünket”, amely meglepően hasonlít a fentebbi képhez. Ha alul balra a pipát kivesszük az “intersection” (légi útvonalpont) négyzetből, akkor egy másfajta szimulációt kapunk. Egy kötött úgynevezett várakozó pályán (holding) keringő repülőgép kondenzcsíkját ábrázolja a szél függvényében. A program háttérképe egyébként pont egy ilyen kondenzcsík spirálfelhő műholdas képét mutatja, és ezt a szimulátor az alapbeállításokkal szépen reprodukálja is.

Kvíz 14

Némelyek azt állítják, hogy a kémiai permetezés maradványait a föld felszínén vagy a vizekben is lehet mérni és ezt ki is mutatták. Az ilyen mérések bonyolultak és rengeteg buktatót rejtenek. Ezért itt csak egy példát hozunk fel kicsit részletesebben. Az alábbi ábrán a három oszloppár bárium, réz és mangánkoncentrációt jelentene ppb-ben mérve (parts per billion = milliárdod rész). A párokban a jobb oldali a toxikus határérték, a bal oldali pedig a levegőben mért érték.

Az eredmény annyira rémísztőnek tűnik (pld. bárium esetében a toxikus szint 2 000 ppb, a mért érték 556 000 ppb), hogy az már hihetetlen. És tényleg, temérdek módszertani probléma van ezekkel a mérésekkel, az adatok értelmezésével. A kisebb, csak néhányszoros tévedést okozó hibáktól eltekintve a lényegi hiba az, hogy a ppm, ppb értékek esetén mindig egységesíteni kell, hogy mire vonatkozik a milliomod, milliárdod rész, ez itt pedig össze lett kavarva. A toxikus érték arra vonatkozik, hogy mennyi a megengedett bárium mennyisége (tömege) az őt tartalmazó levegő tömegéhez képest. Ők viszont nem ezt tüntették fel a bal oldali oszlopban. Ugyanis speciális “porszívóval” napokon keresztül megfelelő mennyiségű port gyűjtöttek össze és abban (tehát a kiszűrt porban) mérték a bárium (és a többi fém) mennyiségét. Tehát nem mérték bele az átszűrt irdatlan mennyiségű levegő tömegét. A porban mért bárium mennyisége egyébként összevethető volt a talajban levő bárium mennyiségével, ami nem is csoda, hiszen a szálló por onnan származott. Amennyiben az adatokat megfelelően számolják (azaz tényleg a teljes levegőtömeghez hasonlítják a báriummennyiséget úgy, ahogy a toxikus határérték is meg van adva), akkor kiderül, hogy a mért érték a biztonságos határok közt van. A mérés részletes kritikai elemzése megtalálható a Contrail Science weboldalon. Hasonló mérési, értelmezési hibákra hívja fel a portál a figyelmet olyan esetekben is, amikor a chemtrail hívők felszíni vizek szennyezéseit mérték.

Az ilyen mérésekkel az is a probléma, hogy nincsenek általában összekötve a “chemtrailek” égi megfigyelésével, jelenlétével. Tehát ha valahol mérnének is magas értékeket valamilyen anyagból, akkor se lehetne azt állítani, hogy annak a forrása az égből való kémiai permetezés.

Kvíz 15

Az összeesküvéselmélet hívei szerint egy amerikai kormányzati szakértő, maga a német kormány és a svéd Zöld Párt vezetője is beismerte már, hogy folynak kémiai permetezések. Ezek az információk azonban igen torzított értelmezésen alapulnak. Vegyük csak végig egyenként a “beismeréseket”!

John Holdren Obama tudományos tanácsadója. A chemtrail összeesküvés-elmélet hívői szerint maga az ördög, aki már be is vallotta, hogy folyik a geoengineering, azaz a planétamérnökség, mely során a globális felmelegedésre hivatkozva veszélyes anyagokat permeteznek a magas légkörbe (az összeesküvéselmélet hívők egy része szerint a globális felmelegedés csak egy kamu fedősztori, amire hivatkozva permetezhetnek minket). A hivatkozott videó alább meg is tekinthető.

Holdren tényleg a planétamérnökségről beszél és ennek során jórészt annak potenciális veszélyeit emeli ki. Kétségkívül azon az állásponton van, hogy tudományosan vizsgálni kell annak lehetőségét, hogy végszükség esetén például a napfény egy részét visszaverő aeroszolrészecskéket juttassunk ki az atmoszféra legfelsőbb rétegeibe, de felhívja a figyelmet arra, hogy

  • annyira komplex a rendszer, hogy még azt se tudhatjuk, hogy tényleg használna-e a megoldás;
  • nem tudhatjuk, hogy esetleges káros mellékhatások nem haladnák-e meg az amúgyis kétséges előnyöket;
  • mindez a probléma lényegét nem oldja meg, legfeljebb tüneti kezelésre, időnyerésre lenne alkalmas.

Azon kívül tehát, hogy Holdren nagyon megfontoltan nyilatkozik (itt a videóban is) a planétamérnökség lehetőségeiről, a megnyilatkozásai soha sem utaltak arra, hogy ilyen művelet folyamatban lenne-e már, vagy hogy akár komoly tesztek folytak-e volna. Az erre vonatkozó konkrét kérdésekre mindig negatív választ ad, és nincs is igazán okunk kételkedni abban, hogy igazat mond.

A német kormány “beismerésével” kapcsolatban annyi az igazság, hogy egy Karsten Brandt nevű vezető meteorológus kikelt az ellen, hogy a hadsereg valamit machinál a levegőben, és félt, hogy ez még a lokális klímát is befolyásolhatja. A német kormányzat kénytelen volt elismerni, hogy gyakorlatozás közben radarzavaró eszközöket vetnek be, és ez komolyan megzavarhatja a meteorológiai radarok működését (képét). A repülőgépekről ilyenkor rengeteg fémszálacskát dobnak ki, amely visszaveri a radarjeleket és elrejti a mögöttük repülő gépeket. Ezek a fémszálacskák időnként pamacsokban megtalálhatók a földön is a laikusok nem kis elképedésére. Nem csoda, hogy el se tudják sokan képzelni, hogy mi lehet ez.

Az ember ilyenkor nem igazán tudja, hogy az összeesküvéselmélet hívők csupán megengedhetetlenül figyelmetlenek vagy szándékosan csalnak, torzítanak-e (a cél szentesíti az eszközt?). A német televíziós híradások korrekt módon számoltak be az eseményről és ismertették, hogy a hatóságok elismerték hogy a hadgyakorlat során fólia gránátokat (düppel) használtak. Az angol fordításokba azonban nem a hivatalos radar chaff (másik nevén window) megnevezés került, hanem az, hogy “chemtrail”.

Nemrég több hírportál is hozta a hírt, hogy a Katrineholms Kuriren című svéd újság (egyébként még 2012. szeptember 20-i) cikke szerint Pernilla Hagberg zöld párti parlamenti képviselő azt állítja (a magyar híradások szerint), hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke. Ugyancsak szerinte a tevékenység a CIA, az NSA és a svéd kormány kartellének következménye.

Azonban ahogy az Urbanlegends blog is megírta, Hagberg nem parlamenti képviselője vagy országos vezetője a Zöld Pártnak, hanem csak egy négyezer fős városkában a párt csoportjának vezetője. Saját bevallása szerint is ez az ő személyes véleménye és a Zöld Párt is elhatárolódott tőle ez ügyben.

Tehát a három kormányzati beismerésből egy sem igaz, és az a szomorú, hogy mindennek az összeesküvéselmélet hívők is könnyen utánajárhattak volna.


 

Tudományos források:

Számos kvíz Szilágyi András szkeptikus kollégám anyagai alapján készült el. Köszönet a segítségért!

A cikk fentiek szerint kibővített változata az Indóház portál Repülés rovatában is megjelent négy részben (1, 2, 3 és 4)

 

X-Aknák - az igazság nem odaát van!