X-Aknák

Az előadásban* olyan fogalmakat, jelenségeket igyekszem összekapcsolni egy egységes – és jelenlegi állás szerint nem igazán optimista – nézőpont szerint, amelyekről édesapámmal, Hraskó Péterrel a rendszerváltás óta folyamatosan gondolkodunk, elmélkedünk. Az előadást ugyan most magam írtam – ezt az állítást később kicsit finomítom –, de Péter minden valószínűség szerint a nevét adná hozzá.

Mint tudjátok, hosszú időn keresztül a Szkeptikus Társaság vezetője voltam. Néhány évvel ezelőtt azonban teljesen visszavonultam. Elvesztettem a szilárd talajt a lábam alól. Azt a hitet, hogy még a komoly vitapartnereimmel is van egy közös platformunk, a legalapvetőbb tények. Azóta gondolkodom, hogy hogyan tovább…

A rendszerváltás idején friss tudományos ismeretterjesztőként abból a paradigmából indultunk ki, hogy az áltudományok, hamis hiedelmek, összeesküvéselméletek alapja a tudáshiány. Ezt hívják tudás deficit modellnek. Ezért is a tudományos ismeretterjesztés alapja a tények, ismeretek tanítása. Akkoriban, a kilencvenes évek elején járt Budapesten a híres bűvész és szkeptikus, James Randi, aki izgalmasan és karakánul kritizálta az olyan „mágusokat”, mint például Uri Geller. Randi itt Magyarországon jelentette be, hogy 1 millió dolláros díjat tűz ki, amelyet elnyerhet akárki, aki egy parapszichológiai jelenséget, asztrológiai jóslatot, örökmozgót vagy hasonlót kontrollált körülmények között sikeresen bemutat. Évekkel később, amikor egy projekten Randival dolgoztam, vettem észre, hogy a jelentkezési szabályzatban úgy fogalmaztak, hogy „Minket nem érdekelnek az elméletek arról, hogy a jelenség hogyan működhet, csak maga az eredmény a fontos.” Persze a konkrét kísérleti protokollra nagy hangsúlyt fektettek, de ez is azt mutatta, hogy akkoriban szinte mindenki úgy gondolta, hogy a kísérleti bizonyítékok jelentik a tudást (akár az elmélettel, a háttérmechanizmussal szemben is), és annak hiánya helyezi például a parapszichológiát az áltudományok térfelére.

A tudományos ismeretterjesztés ténylegesen rendkívül fontos, és komoly eredményeket ért el. De megvannak a határai. A tömegek sokkal inkább hinni szeretnének, érdekes történeteket hallani, semmint tudni. Azok nagyon nagy része, akik a tudományos narratívákat követik, azok is sokkal inkább elhiszik azt, amit a kutatók állítanak, semmint értik azt. Saját szakterületemen kívül még én is leginkább így viselkedem. Ebből eredt az a felismerés, hogy a szikár tudományos tételeket történetekként célszerű prezentálni. Sajnos nagyon kevés ismeretterjesztő képes, vagy akar ilyen utat választani. Szerintük a történetek szükségszerűen komolytalanná teszik, felhígítják a tudományos mondanivalót.

Természetesen félelmük nem teljesen alaptalan, amit az is mutat, hogy az utóbbi időben a kommunikációval, a történet meséléssel kapcsolatban mindinkább előkerül a “bullshit” fogalma. Ez alatt én nem a hablatyolás köznapi jelentését értem, hanem egy komoly, tudományos fogalmat, amit eredetileg tán Harry Frankfurt princetoni filozófus definiált 1986-os, majd 2005-ben könyvként megjelent híres esszéjében. Frankfurt szerint a ‘bullshit’ lényege, hogy művelőjét nem érdekli az igazság – sem annak követése, sem annak tudatos megsértése. Míg a hazug ember tudja az igazságot, csak szándékosan eltorzítja, addig a ‘bullshitelő’ számára ez a dimenzió közömbös. Nem hazudik direkt, de nem is törekszik igazat mondani – egyszerűen azt mondja, ami a céljait szolgálja. Számára a hatás minden, a tényszerűség semmi. Hatást persze csak akkor ér el ilyen kommunikációval, ha a bullshitelő nyelvi kompetenciája, meggyőző ereje kiemelkedő. Ezért sem ugyanaz a bullshlitelés, mint az egyszerű hablatyolás.

Elsőre mindez valami lapos, érdektelen megállapításnak tűnik, de a „bullshit” tudományos meghatározása számomra több, látszólag egymástól független jelenség mélyebb értelmezését tette lehetővé. Ezek alapján ma úgy látom, hogy a bullsitelés sokkal veszélyesebb, mint a hazugság, mert teljesen megszakítja kommunikáció kapcsolatát a valósággal.

A bullshitelésen alapuló megközelítés természetes módon vezet a relativizmushoz: ha nem a valóság, hanem a hatás válik a kommunikáció mércéjévé, akkor az igazság maga is relativizálódik. Ami korábban csak filozófiai tételnek tűnt, mára totális győzelmet aratott. Ezt ma „post truth”-ként emlegetik, de a dolog persze nem új. Apám, Péter 2006-os, az X-Aknák weboldalamon megjelent Szkepszis és szkepszis című cikkét vettem elő ezzel kapcsolatban. Péter itt írja, hogy 1997 április 4-én az MTA Ismeretterjesztő Bizottságának ülésén Heller Ágnes akadémikus előadást tartott, amely a természettudósok között erős ellenérzéseket váltott ki. Most csak egy fél mondatot idézek belőle:

“… az uralkodó világmagyarázatok stabilizálnak egyfajta diskurzust, ami az igazságot termeli.” (Magyar Tudomány, 1997 évi 8.szám).

Ez akkor talán csak egy érdekes filozófiai tételnek tűnt, mára mindennapi valósággá vált. Ehhez több tényező együttes hatása vezetett. Az internet megjelenésével a világméretű kommunikáció demokratizálódott. A belépési küszöb mind a hírfogyasztó, mind a hírközlő számára hihetetlen mértékben lecsökkent. A közösségi média információterjesztő algoritmusai és a személyre szabott hírterjesztés a mesterséges intelligencia segítségével nem a tartalom igazságtartalma, hanem egyéb, üzleti célok alapján dolgoznak. Szintén a mesterséges intelligencia segítségével ma már szinte akárki előállíthat nagy mennyiségben olyan szöveges, hang alapú, képi vagy akár videó információkat, amelynek akár semmi köze nincs a valósághoz. Ezek együtt egy megállíthatatlannak tűnő cunamit indítottak el, amely elmossa az objektív valóság és a manipulált narratívák közötti határvonalat.

A mai közéletben számos szemléletes példáját látjuk a “bullshit” térhódításának. Gondoljunk csak Donald Trump kommunikációs stílusára, ahol az állítások igazságtartalma másodlagos a hatáskeltéshez képest, vagy az összeesküvés-elméletek terjesztőire, mint Alex Jones, akinél az állítások sokszor saját bevallása szerint is “csak szórakoztatásnak” minősülnek. A hazai közéletben is találunk hasonló példákat, ahol a nyelvi kompetencia és meggyőző erő háttérbe szorítja a tényszerűséget.

Ebből a helyzetből egyenesen következik az úgynevezett „fact checking” (tényellenőrzés) kudarca is. Amúgy is szélmalomharcnak tűnt az áradó álhírek, torzított vagy teljesen hamis tények vizsgálata és cáfolata, de mára beigazolódott, hogy még ha sikerül, akkor is nagyon korlátozott a hatása. A hamis hírek alkotói és fogyasztói számára indifferens, hogy az hogyan viszonyul a valósághoz. Az egy történet, tanmese, amely a narratívájuk esszenciáját mutatja be. Ahogy mondják: „Lehet, hogy nem így történt, de akár igaz is lehetne.”

Korábban már említettem, hogy az AI alapú algoritmusok, tartalomgeneráló alkalmazások jelentősen hozzájárultak az álhírek terjedéséhez és az igazság relativizálódásához nagy hatékonyságuk és elérhetőségük miatt. Ennek fényében különösen érdekes, hogy a mesterséges intelligencia alapú nyelvi modellek – mint a ChatGPT, Gemini, Grok, Claude vagy újabban a kínai DeepSeek – technikai szempontból nézve a tökéletes “bullshitelők”. Nem azért, mert szándékosan hazudnának, hanem mert működési elvükből adódóan nincs viszonyuk az igazsághoz. Pusztán szövegminták statisztikai alapú reprodukálására épülnek, miközben kiemelkedő nyelvi kompetenciával rendelkeznek. Ez Frankfurt definíciójának tökéletes megtestesülése: nem hazudnak, nem is mondanak igazat – egyszerűen „nincs szemük a tényeken”.

De vajon ez azt jelenti, hogy ezek az eszközök hasztalanok, sőt károsak? Egyáltalán nem! Saját munkám során rendszeresen használok AI asszisztenseket témák átbeszélésére, előzetes tájékozódásra vagy akár programkódok írására (itt vallom be, hogy ezt az előadást is részletesen átbeszéltem a Claude AI-val). Ez persze csak egyetlen ember példája, de mutatja, hogy körültekintő használat mellett hasznos segítők lehetnek. Az én napi munkám hatékonyságát nem 10-20 százalékkal, hanem 100-200 százalékkal növeli meg az MI alapú alkalmazások gondos, kritikus használata.

A szakemberek már kifejlesztettek olyan technikákat, amelyekkel csökkenthető a nyelvi modellek “bullshitelési” hajlama, miközben a kiemelkedő nyelvi kompetenciájuk maximálisan kihasználható:

• Tényszerű kikényszerítés és források bekérése: konkrét referenciák, szakirodalmi hivatkozások folyamatos igénylése.
• Lépésenkénti levezetések kérése (úgynevezett „chain of thoughts”): a gondolkodási folyamat nyomon követése, nem csak a végeredmény elfogadása. Érdekes, hogy ezzel nem csak belelátunk az AI „gondolkodásába” hanem az AI szöveggenerálása, a végeredmény is általában jobb minőségű lesz. Mondjuk a logikai folyamat lépésekre bontása humán embertársaink gondolkodására is általában jó hatással bír.
• A tudáshatárok beismertetése: annak elősegítése, hogy a modell jelezze, ha bizonytalan vagy ismeretlen területre téved. Én rendszeresen úgy „programozom”, promptolom az AI-t hogy merje azt mondani, hogy „nem tudom” ahelyett, hogy akkor is hosszas szövegeket generálna – ahogy mondják, hallucinálna.
• Külső, ellenőrzött tudásforrások csatolása: a generatív AI összekötése megbízható adatbázisokkal, amelyek tényszerű korlátokat szabnak.

Bár az AI kétségtelenül fontos eleme a problémának, a jelenség messze túlmutat a technológián. Az igazság relativizálódása, a tények és vélemények közötti határvonal elmosódása társadalmi, kulturális és filozófiai kihívás, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a felvilágosodás óta épített tudományos világképünket.

A kritikus gondolkodás, a tudomány képviselői tehát nagy gondban vannak. Kitalálható-e bármilyen működőképes stratégia a folyamat alakítására? Vélhetően nem tűnik el a tudomány, hanem egyre izoláltabban, egy tudományos elit műveli. Vagy csak egy viszonylag rövid fellángolásként marad meg a Felvilágosodás emléke az emberiség történetében, és most következik az anti-felvilágosodás korszaka?

* Eredetileg az ELMOHA 2025.03.23-i találkozóján hangzott el “MENNYI? – Az objektív valóságnak annyi!” címmel. Az ELMOHA (Elmélet, modell, hagyomány) 2025-ös találkozója az egyik alapítótag, Schiller Róbert professzor kilencvenedik születésnapjának alkalmával lett megrendezve. Ezen 10-12 perces előadások hangzottak el egészen különböző témákban.