Politika a karácsonyi asztalnál
Jajaj! Ez az, amit a legtöbben próbálnak elkerülni. De aztán sokszor mégse sikerül, mert a nagybácsi juszt is beszól valamit Gyurcsányról vagy Orbánról. Erre a férj felpaprikázva replikázik, és rögtön oda a karácsonyi hangulat.
Mi erre az orvosság? Még jobban figyelni arra, hogy semmi ilyesmi el ne hangozhasson? Nem fog működni! Meg amúgy is! A politika a különféle ideológiák (világnézetek), elképzelések, ötletek ütköztetését jelenti (vagy kéne jelentenie) társadalmi szinten. Ha arról beszélünk, hogy a gyereket melyik iskolába adjuk, hogy hogyan ünnepeljük meg augusztus huszadikát, hogy milyen programot szervezzünk a hévégére, hogy milyen filmet nézzünk meg, hogy szelektíven gyűjtsük-e a hulladékot, hogy legyen-e templomi esküvő a nagylánynak, hogy hogyan reagáljunk, amikor kiderül, hogy a barát gyereke leszbikus, amikor a zsúfolt metróban fekete bőrű emberek közé keveredünk, és még hosszan folytathatnám a sort – akkor tulajdonképpen családi szinten politizálunk.
Időzített bomba, ha elnyomjuk, elhallgatjuk a családban levő lényeges világnézeti, gondolkodási különbségeket. Inkább meg kellene tanulni, hogy hogyan kezeljük ezeket a szituációkat. Hogy lehessen ezekről a dolgokról beszélni úgy, hogy ne vezessenek automatikusan családi perpatvarhoz.
A The New York Times két újságírója erről írt múlt heti cikkében. Igaz, nem Karácsonnyal, hanem a Hálaadással kapcsolatban, mert éppen az állt akkor előttük:
Karin Tamerius, David Campt: A dühös nagybácsi politizálni akar. Mit tegyek? (The New York Times, 2019.11.26.)
A cikk két szempontból is érdekes. Egyrészt pont az eddig vázolt kihívásról szól, olyan megközelítéssel, amit én is helyesnek tartok. Másrészt a cikk szokatlan módon interaktív. Az imitált beszélgetés során a nagybácsi egy-egy provokatív beszólására kellene válaszolni. Az újságírók felkínálnak néhány reakciót és ezek közül kell választanunk. Ezután elemzik, hogy szerintük jól válaszoltunk-e, majd jön a következő szituáció.
A cikk néhány olyan módszert javasol, amelyekkel mélységesen egyetértek. Az angolul nem tudók számára saját szavaimmal összefoglalom, pontosabban a cikk szellemében megfogalmazom a velük gyakorlatilag egyező tanácsaimat.
1/ A biztonságos környezet megteremtése
A provokatív első beszólásra ne dühösen, hanem nyitottan reagálj! Tekints el a szerinted felháborító, gyakran személyeskedő konkrét állítástól, és pozitívan állj hozzá a vitához. Valami ilyesmit válaszolj:
“Hmmm… Érdekel, hogy pontosan mire is gondolsz. Mondd el, hogy jobban megérthessem az álláspontodat!”
Azzal, hogy nem minősíted a kijelentést és hogy érdeklődést tanúsítasz, jelzed, hogy nem harcnak tekinted a kérdést, hogy bátran szabad beszélni akár belső motivációkról, érzésekről is.
2/ Jelezz visza, hogy érted a partneredet!
Ne ugorj rögtön a saját érvedre, hanem jelezd, hogy nyitottan figyelsz! Minősítés nélkül mondd vissza a partner érvét, kijelentését:
“Aha! Szóval szerinted helytelen volt bevezetni a vizitdíjat, mert úgy ítéled meg, hogy ez kizárt sok embert a gyógyulás lehetőségéből.”
3/ A jóindulat elvének (charity principle) használata
Valószínű, hogy partneredet meglepi a szokatlan hozzáállásod, és nincs igazán felkészülve arra, hogy érveit összeszedetten, logikusan, szabatosan megfogalmazza. Ilyenkor nehogy ugorj a tökéletlen példára, a hibás érvelésre, mert nem az a lényeg, ezt valószínűleg maga a vitapartnered is tudja, érzi. Inkább segíts neki megfogalmazni az érveit a lehető legjobban. Anélkül, hogy igazat adnál neki, fogalmazd át az állítását, hogy az a lehető legerősebb, legprecízebb legyen, és tedd hozzá:
“Erre gondoltál?”
4/ Jelezd, ha valamiben egyetértesz!
Tovább erősítheted a bizalmi légkört, ha megemlíted, hogy a partner érvelésében milyen résszel értesz egyet:
“Egyébként azzal gyakorlatilag teljesen egyetértek, hogy a menekültkérdést alapjaiban a menekültek hazájában kellene segíteni megoldani.”
5/ A véleménykülönbség jelzése
Ha idáig eljutottatok, akkor nyugodtan jelezheted, hogy azért te nem, vagy nem teljesen értesz egyet.
“Nyilván sejted, hogy azért nem mindennel értek egyet. Szerintem az, hogy az igazi menekültekkel szolidárisan kell viselkedni, nem jelenti azt, hogy én azt szeretném, ha nagyarányú bevándorlás lenne, ha sok olyan ember között kellene élnem, akik értékrendjét, életmódját nehezen tudnám megérteni vagy elfogadni.”
6/ Tedd személyesebbé a témát!
Segít a nagypolitika szintjéről eltávolítani a beszélgetést, ha valami személyes szempontot is megjelenítesz. Ezzel egyben bátorítod a partneredet is, hogy a legbelsőbb motivációiról beszéljen:
“Én alapvetően nem félek más kultúráktól, de érdekes, hogy amikor utazást tervezek, akkor leginkább az európai kultúrkörben gondolkodom. Tudod, hogy nem vagyok vallásos, de akkor is, a zsidó-keresztény kultúrkörrel kapcsolatos művészeti alkotásokat tudom igazán érteni, érezni. Egy piramis lenyűgözne, de nem tudna úgy megérinteni, mint mondjuk egy Szent Ferenc kép El Grecotól.”
7/ Tudd időben felfüggeszteni a vitát!
Valószínű, hogy mindkettőtök álláspontja mélyen gyökerező világnézeti, értékrendbeli alapokon nyugszik. Sokkal inkább, mint száraz, egyértelmű tényeken. Akármennyire is úgy érzed, hogy meglepően jól alakul a beszélgetés, valószínűtlen, hogy meggyőzöd a nagybácsit. Az is valószínűtlen, hogy ő győz meg téged.
De valami pozitív dolog nyilvánvalóan elkezdődött. Érzitek, hogy tudtok erről kultúráltan beszélgetni. Hogy talán kicsit bele tudjátok élni magatokat egymás gondolkodásmódjába. Látjátok, hogy a másik sem az ördög cimborája, hogy nem valaki lefizetett ügynöke, hanem bizonyos értelemben magadhoz nagyon hasonló, esendő ember. Egy kicsit tán cinkosok is lettetek. Abban, hogy kezet nyújtottatok egymásnak az árok felett, amin keresztül sokak szerint csak kiabálni szabad.
Had érlelődjenek egy kicsit a gondolatok magatokban! Biztos, hogy a mostani alkalomnak köszönhetően lesz még lehetőség újra elővenni a témát és egy parányit megint továbbhaladni:
“Na, ez érdekes volt! Szerintem fogunk még erről beszélni máskor is. Kösz!”
