Amikor Beakman és Captain Disillusion összefog
Mindenkinek ajánlom Captain Disillusion videósorozatát a Youtubeon. A kapitány elég jól ért a videotechnikához, és hatásosan magyarázza el az interneten keringő világmegváltónak tűnő felvételek trükkjeit. Mára már kicsit elege lett a “debunking”-ból, a hamis állítások megcáfolásából, de ekkor megjelenik nála Beakman, a 90-es évekbeli népszerű amerikai gyerekeknek szóló tudományos TV sorozat főhőse (alakította akkor és most is Paul Zaloom), hogy egy fiatal lány segítségével hármasban elmagyarázzák, hogy miért is nem működhetnek az örökmozgók, nevezetesen azok egy fajtája az állandó mágnest használó kütyük.
A filmecske jópofa effektekkel magyaráz el dolgokat, rámutatva, hogy az ilyen eszközök java csalás. Nem említi azonban azokat – és nem tudom, hogy ezek aránya mekkora -, ahol talán nem közvetlen megtévesztésről van szó, sokkal inkább a tudomány módszereinek laza használatából adódó önbecsapásról. Ha az eszköz tulajdonképpen csatlakoztatva van a konnektorhoz, és az állítás az, hogy “de több energiát termel, mint amennyit felvesz”, akkor egy másfajta problémával állunk szembe. Nem profi szakemberek számára sokszor nehézséget okoz a különféle energiafajták közti átszámolás, a hibák, félreértések elkerülése. Ez magát a “feltalálót” is megtévesztheti. Ezt én nem tekintem felmentésnek számukra, csak a dolog pszichológiájának magyarázatához lehet szükséges.
Ilyenkor aztán előfordulhat, hogy a “feltaláló” tényleg őszintén hisz az eszközében. Látja, hogy még igazából nincs kész, de bízik benne, hogy “már csak apró technikai problémákat kell megoldani, és akkor tényleg több energiát fog termelni, mint amennyit felvesz”. Ez veszélyes pont. Ilyenkor a bemutatók során (amely gyakran befektetők bevonását célozza meg), kénytelen trükköket bevetni, amelyek “áthidalják” a szerinte csak időleges technikai problémákat. Innentől kezdve általában nincs megoldás. A folyamat észrevétlenül átcsúszik csalásba,ahonnan általában nincs visszaút.
