Ungi Balázs: Pénzváltó levélnéző
Különleges könyv kerül az olvasók elé Pénzváltó levélnéző – Madaraink tudományos neveinek magyarázata címmel*. A könyv azért is kedves nekem, mert a szerző Ungi Balázs, madarásztársam elmondása szerint szerény részem nekem is volt abban, hogy belevágott a könyv megírásába. Egyik madárlesünk alkalmával a feketehasú sörszerető** (Drosophila melanogaster, azaz ecetmuslica) és társainak tudományos nevének elemzésével szórakoztattam a madarászkollégákat.
Elsőre száraznak tűnhet egy ilyen feldolgozás, valójában azonban egyáltalán nem az! Az átolvasásra nekem eljuttatott – még szerkesztés alatt álló – példányt nem tudtam letenni olyan érdekesek voltak a nevek mögül előbújó tudományos, történelmi sztorik és legendák. Gyanítom, hogy ennél még nagyobb élményt nyújtott Balázsnak a könyv megírásához szükséges kutatómunka. Ezt azért is állíthatom, mert a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) szócikkhez magam is hozzájárultam, és az interneten való kutakodás különleges élményt nyújtott.
Gyerekkori emlékem szerint a balkáni gerle nevét Jézus történetével kapcsolatban kapta, de képtelen voltam visszaidézni a forrást és meglepetésemre elsőre az internet sem nyújtott segítséget. Már-már feladtam a keresést, amikor a New Scientist 1957. (!) szeptember 12-i számában találtam meg az első nyomot (lásd a jobboldali újságkivágást!). Egy olvasói levélben bizonyos T. Stephanides arról írt, hogy a balkáni gerléről a következő történetet 1920-as Kis-Ázsiai útján Kırkağaç (Törökország) környékén hallotta egy paraszttól:
A szenvedő, kimerült Jézust kálváriájakor megsajnálta egy római katona és egy csésze hideg tejet szeretett volna venni neki. Tizenhét rézpénze volt, az útszéli tejárus asszony azonban nem volt hajlandó engedni a tizennyolc pénznyi árból. A kapzsi asszony ezért büntetésül gerlévé változott, csak akkor nyerheti vissza emberi formáját, ha egyszer kimondja deka-epte (azaz tizenhét). Ő azonban még mindig makacsul ismételgeti: dekaokto.
Én gyakorlatilag ugyanezt a történetet ismertem azzal a kiegészítéssel, hogy ha a gerle egyszer azt mondja deca-ennea (tizenkilenc), akkor vége a világnak. Hihetetlennek tűnt, hogy egy 1920-as emléken alapuló, 1957-ben írt olvasói levél és az én emlékeim ennyire egybevágnak és közben semmi mást nem találok erről az interneten. Végre aztán egy spanyol nyelvű fórumbejegyzés és egy olvasói levél az Amerikai Galambász Egyesület hírlevelének 1986 március-áprilisi számában rádöbbentett, hogy a történet Gerrald Durrell Madarak, vadak, rokonok című könyvéből való, ahol az ifjú Gerry természettudós barátja Theodore Stephanides mesél így (a magyar fordító balkáni gerle helyett tévesen örvösgalambnak fordította az angol collared dove nevet):
Nemsokára a nap állása és forrósága tudtunkra adta, hogy ebédidő van. Visszaballagtunk olajfánkhoz, megettük a magunkkal hozott elemózsiát, ittuk a gyömbérsört, az év első kabócáinak álmos cirpelése és az örvösgalambok gyengéd, érdeklődő turbékolása közepette.
– Görögországban – kezdte Theodore, módszeresen majszolva a szendvicset – az örvösgalamb neve dekaoctura, vagyis tizennyolcas. A története pedig arra az időre megy vissza, mikor Krisztus a… khm… keresztfát vitte a Golgotára, és egy római katona, látva, milyen fáradt, megsajnálta. Az út mellett egy öregasszony ööö… tejet árult. A katona odament hozzá, és megkérdezte, mennyiért ad egy köcsög tejet. Az asszony azt felelte, tizennyolc garasért. De a katonának csak tizenhét garasa volt. Ööö… könyörögni kezdett az asszonynak, adjon Krisztus számára egy köcsög tejet tizenhét garasért, de az kapzsiságában kitartott a tizennyolc mellett. Így aztán, mikor Krisztust megfeszítették, az asszony örvösgalambbá változott, és arra ítéltetett, hogy amíg csak él, állandóan azt ismételgesse: dekaocto, dekaocto, tizennyolc, tizennyolc. Ha valaha azt mondja, hogy dekaepta, tizenhét, akkor visszanyeri emberi formáját. És ha megátalkodottságában egyszer azt találja mondani, hogy dekaennaea, vagyis tizenkilenc, akkor vége lesz a világnak.
Most, hogy összefoglalom ezt az érdekes nyomozásomat veszem észre, hogy még egy csavar van a történetben. A New Scientist 1957-s számában talált olvasói hozzászóló T. Stephanides. Csak most döbbentem rá, hogy a levélíró nem lehet más, mint Durrell oktatója maga, Theodore Stephanides.
Nos, nekem ilyen élményeket, kalandokat okozott Ungi Balázs könyvének olvasása. Teljes szívből ajánlom mindenkinek, legyen madárszerető ember, legendákat vadászó könyvmoly, nyelvészkedő amatőr vagy bárki más!
Megjegyzések
* A „pénzváltó levélnéző” kifejezés a csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita) tudományos nevének magyarázata. A könyv interneten rendelhető meg.
** Esküszöm, így tanultam valaha, de Balázs gondos munkáját látva most utánanéztem és szomorúan látom, hogy ez bizony feketehasú harmatszerető. Kár, a téves változatom sokkal jobban hangzik.
