X-Aknák

Krcs lehajtott fejjel bámulta a padlót, miközben főnöke – Vambuszlin korholását hallgatta. Na jó, természetesen nem a fejét hajtotta le, mert olyasmi neki nincs is, meg hát a bámulás sem fejezi ki igazán azt, amit csinált, de valahogy érzékeltetnem kell, hogy milyen lelkiállapotban volt. Nem tartotta valami sokra az öreget – mindig elavult tudományos elméleteivel jött, mintha az elmúlt eonokban nem fejlődött volna semmit a módszertan.

– Az elejétől fogva mondom, hogy attól hogy az informatikusok maga elé toltak egy kilencedik generációs számítógépvezérelt többszálas hiperciklotront, még nem lehet megúszni a hipotézis felállításának munkáját. Az, hogy maga kilenctrillió változatot tud lefuttatni a kísérletből másodpercenként, még semmit sem jelent. Hol van itt az elmélet, az egyedi gondolat? Azt hiszi, hogy próba-szerencse módszerrel majd felfedez valami olyasmit, mint a Trapas-féle térelmélet? Oda ötlet kellett! Öt-let! – és Vambuszlin azzal, amit most leginkább a mutatóujj szóval tudnék megnevezni, félreérthetetlenül megkopogtatta azt a testrészét, amely annak felel meg, amit Krcs éppen lehajtott.

– De hát Trapasnak még csak egy fúziós bétaverziójú TRODAX-a volt, azzal még nem lehetett ilyen bonyolult rendszereket átlátni. – próbálkozott Krcs – Hát persze, hogy a fotelben elmélkedett. De ma a 9G kísérleti eszközök sokkal hatékonyabbak, mint az agyunk. A Trax University Journal sem közöl le semmit, ami nem minimum 8G eszközzel készült…

– Lárifári! Nem is olvastam semmi érdekeset a TUJ-ban vagy húsz éve. Mert mit is csinál maga? Havonta lead egy cikket a TUJ-ba, vagy valamelyik másik lapba arról, hogy az elvégzett trilliárdnyi mikro-robbantásból néhány esetben valami meglepőt vélt tapasztalni. Van halvány lila gőze arról, hogy azokban a kísérleti felállításokban miért pont annyi a 425 paraméter értéke? Hogy mi a köze a paraméterek értékének, relációinak ahhoz, hogy Ön éppen érdekesnek tartja az eredményt? Két éve megy a kísérletsorozat, de elképzelése sincs arról, hogy milyen irányban kéne változtatni a paramétereket, hogy valami tényleg érdekeset kapjon.

– Hogy lennék képes többszáz paraméter nemlineáris összefüggéseit átlátni? Hogy lehetne erre AKÁRKI képes? – Krcs-ban kezdett felgyűlni az, amit most csak egyszerűen nevezzünk adrenalinnak. Mit ért el ez a vén krimpli élete alatt a maradi elveivel? – A 9G ciklotronnal van esély, hogy legalább véletlen összejöjjön valami. Ha megtaláljuk, akkor majd lehetőség lesz megmagyarázni.

– Ahh, reménytelen maga Krcs! Tudja, szerintem maga azt se fogja észrevenni, ha véletlen tényleg rátalál valamire. Honnan fogja tudni, hogy ez az amit keres, ha elképzelése sincs róla?

Krcs csak hápogott és kereste a szavakat, hogy valamivel vissza tudjon vágni, de – szerencséjére – az öreg egyet legyintve hátatfordított, kidöbörgött a laborból és bevágta az ajtót. Krcs tanácstalanul nézett körül és rádöbbent, hogy asszisztense, Aukrud még mindig ott ül a 9D ciklotron képernyője előtt finnyás képet vágva a csukott ajtóra.

– Hagyja csak Krcs! Mikor publikált akármit is Vambuszlin az elmúlt években? Évek óta csak azon elmélkedik, hogy hogyan lehetne a Trapas-féle elméletet kiterjeszteni, de hát hogy is lehet bármi esélye a 9G-s gépek nélkül?

– Na ja! – fújt Krcs – Hogy is állunk a legújabb sorozattal? Mintha említett volna valami probémát?

– Nem, semmi komoly! Csak a 2342-3214-111-1AEF43-2231-2 mintánál a Krámer-detektor egyszerre 3 felvillanást jelzett és féltem, hogy tönkrement a preparátum, de azt hiszem nincs baj. Legalábbis azóta nincs semmi eltérés a normálistól. Most ugyanolyan, mint a többi. Szerintem csak valami szennyeződés lehetett. Majd utánanézek.

– Három egyszerre? No mindegy, nem érdekes – legyintett Krcs. – Most készítettem elő a programot a következő tíz kvanttrilliós mintához. Ez a 219-es paraméter értékeit játsza le 2.02131012312345332-től 2.02131012312345333-ig. Ezeket indítsa el délután! – megvakarta azt a testrészét, amit Vambuszlin előtt lehajtott és kiment bedobni egy plazmaturmixot.

* * *

– Ááá! Helló Jan, nem tudtam, hogy te is itt vagy? Évek óta nem láttalak itt a csillagászati kongresszuson. Hogy kerülsz ide?

– Don öregfiú, jó reggelt! Gondoltam ideje kicsit felfrissíteni az ismereteimet. Lassan már arra sem emlékszem, hogy az asztronómia szakon végeztem.

– Hát azért csak maradt valami belőle? – vágta barátságosan hátba Don – Egyébként elég sok ismeretlen fazon van most itt. No persze nem igazán érdekli őket a kozmológia, csak tudod, hirtelen a reflektorfénybe kerültünk ezzel a véletlen hármas szupernovamegfigyeléssel.

– Nem is esik meg ilyesmi gyakran! Még egyesével sem! Jó, hogy nem a Tejútrendszerben történt! Nem mondom – én is ezért figyeltem fel a konferenciára. Már évek óta azt sem tudtam, hogy mikor tartjátok.

– Hát ez elég szégyen! No és te mivel foglalkozol mostanában?

– Írtam egy cikket a Világegyetem finomhangoltságáról. – Jan arca kicsit megfeszült és bizonytalanul tekintett a kávéját szürcsölő csillagászra – Most fog megjelenni a jövő hónapban.

– Az antropikus elvről? – Don meglepetten kapta fel a fejét – Csak nem pártoltál át a teremtéshívőkhöz?

– Nem, nem, de azért mégis furcsa, hogy ha bármelyik alapvető kozmológiai konstans értéke kicsit is más lenne, akkor semmi érdekes nem jöhetett volna létre a Világegyetemben. Se galaxisok, se csillagok, bolygók és természetesen élet sem. Azért ez elég valószínűtlennek tűnik így magában!

– No de ezek szerint ha nem ezek lennének a paraméterek, akkor senki sem tenné fel ezt a kérdést. – mosolyodott el Don – Sőt hozzáteszem, hogy azt se bizonyította senki, hogy a paraméterek valami más kombinációja esetén nem tehetné fel ezt a kérdést valaki – esetleg egy tőlünk radikálisan különböző struktúrájú intelligens lény. Ha jól tudom, elképzelésünk sincs arról, hogy az alapvető kozmológiai paraméterek hogyan függhetnek egymástól.

– No jó, de nem épp ez, hogy más paraméterek esetén nem lehetne ember, valószínűsíti azt, hogy ezek a paraméterek nem véletlenek?

– Hogy tudsz te itt véletlenről, valószínűségről beszélni, Jan? Ezeknek a fogalmaknak semmi jelentésük nincs akkor, ha nem valami eseménytérre vonatkoztatjuk őket, azaz ha nem sok próbálkozásból számoljuk le az általunk sikeresnek illetve sikertelennek minősített kimenetelek számát. Ha ezekkel a fogalmakkal operálsz, akkor fel kell tételezned, hogy az Univerzum többször is kialakult és ezen belül kell vizsgálni a “sikeres” kimenetel esélyét. Szerintem itt maga a kérdésfeltevés sincs rendesen megfogalmazva. Mit tekintesz te sikeresnek és mit sikertelennek? Sikeres az, hogy TE felteheted ezt a kérdést? Na és ha elüti a lóvasút valamelyik felmenődet? Vagy, ha 65 millió éve nem csap be az a meteor kipusztítva a dinoszauruszokat utat engedve az emlősöknek? Akkor ez most nem egy sikeres kimenetel?

– Ahh, sok próbálkozás? Te is a multiverzumelmélettel jössz? Hát azt meg mi bizonyítja? Ha tudnám, hogy trilliárd és trilliárd példányban létezik a Világegyetem, akkor talán nem tenném fel ezt a kérdést a finomhangoltságról, de mivel mi ténylegesen csak egyről tudunk, ezért jogos a felvetésem.

Don barátságosan elmosolyodott. – Hagyjuk ezt most Jan, nem hiszem, hogy dűlőre jutunk ebben a kérdésben itt a büfében! Szerintem csak akkor kerülhetünk valamilyen értelemben is közelebb a probléma megoldásához, ha végre egy Einstein-féle koponyának sikerül valami új hipotézissel előállnia a kvantumelmélet és a relativitáselmélet egyesítéséről.

Hát ebben igazad lehet – Jan nehezen fojtotta el feltörő vitatkozókedvét -, de nem tudom, hogy mi megéljük-e még azt…

* * *

Aukrud akkurátus mozdulattal bedobta az anhillátorba a kilenctrillió mintát tartalmazó kapszulát és elővett egy újat, hogy előkészítse Krcs legújabb sorozatához.