Válasz Isvara Darwin-recenziójára
“Írtam egy rövid véleményt Charles Darwin nemrégiben újra magyarra fordított és kiadott művéről: “A fajok eredete természetes kiválasztás útján” […] Nagyon örülnék, ha megírnád a cikkel (vagy valamely említett tudományterülettel) kapcsolatos véleményedet…” – Isvara1;
Recenzióddal (amely teljes terjedelmében olvasható a cikkem alatt) kapcsolatban természetesen megvan a véleményem, de nem szívesen esnék neki részleteiben kritizálni, mert erről már elég sokat vitatkoztunk a HIX TUDOMÁNY levelezési listán hiába. Azóta jobban megértettem a nézetkülönbségek okait, de nem győzött meg egyik érved sem. Annyit mindenesetre ért az egész, hogy jobban odafigyelek magamra és másokra abból a szempontból, hogy mit tekinthetek ténylegesen bizonyítottnak és mit csak hipotézisnek (most ne lovagoljunk a jelentéseken) az evolúcióelmélet körül.
Továbbra is úgy érzem, hogy az evolucionista magyarázat (bármilyen felfoghatatlan is ma még sok része) még mindig sokkal kevesebb feltételezéssel él, mint a teremtéstani magyarázat. Az utóbbi minden egyes csodálatos dologra, amelyet te is mindig felsorolsz, külön feltételezi, hogy teremtve volt. A világ minden parányi részének jelenléte a másiktól függetlenül feltételezi a teremtési aktust. Mindegyiket egyenként el kell fogadnom, megkérdezve, hogy miért éppen így és nem máshogy történt. Az evolucionista magyarázat néhány (!) működési mechanizmust tételez fel és ezekből igyekszik levezetni a jelenségeket. Ezeket a mechanizmusokat valaha talán lebonthatjuk alacsonyabb szintekre, de akkor is marad néhány alapfeltevés (axióma). Mindenképpen kevesebb, mint amennyi az egyedi teremtés elfogadásához szükséges.
Én szerintem nem dőlt meg az evolúcióelmélet egyetlen alapfeltételezése sem egyenlőre. Sőt, sok új felfedezés alacsonyabb szinteken is alátámasztotta azokat. Rengeteg olyan al-feltételezés (hipotézis) akad, amely bizonyosan korrekcióra szorul, esetleg el is avul, de ez magának az evolúciónak az alapelméletét nem megingatni, hanem megerősíteni fogja.
Mint sokszor említettem, az evolúcióelmélet ereje nem azon múlik, hogy le tudjuk-e laborban újra játszani, hanem attól, hogy mennyire nyújt egységes magyarázati alapot a legkülönfélébb tudományágak számára. Ebben pedig egyenlőre rendkívül gyümölcsözőnek bizonyult. Amikor Darwin 150 éve felismerte a természetes kiválasztódás (nem az evolúció!) algoritmusát, akkor gyakorlatilag annak egyik elemét sem tudta tényleges mechanizmusokkal alátámasztani (kevés fosszília, pontatlan kormeghatározás, az öröklődés mechanizmusa nem ismert stb.), az elmélet mégis rendkívül sikeressé válhatott, mert az akkor már egyre inkább elfogadott evolúció- elmélet megtámogatásával segítette rendszerezni az addig független anatómiai, állatföldrajzi, orvosi és egyéb ismereteket.
Te mindig belekapaszkodsz egy-egy témába és azt kritizálva azt hiszed, hogy ezzel megdöntötted az elméletet. Az, hogy például emberszerű lények maradványait nem csak kétmillió évvel ezelőttről, hanem esetleg négy millió évvel ezelőttről is ismerünk már, az nem cáfolja az elméletet (esetleg korrigál bizonyos korábbi feltételezéseket), hanem éppen alátámasztja. Azok a régiek egyértelműen nem ugyanolyanok voltak, mint mi: változtak, mégpedig jelentősen. Ha rekonstruálnánk egyet, akkor egy naiv ember minden valószínűség szerint lemajmozná azt. Ha számon kéred a tudománytól a főemlősök evolúciójának részletes menetrendjét az utóbbi 20 millió év során, akkor bizonyára nem kapsz pontos képet, de ezt tisztességes tudós nem is fogja ígérni neked (tájékozottabb kérdező pedig nem várhatja el).
Az utóbbi időben megértettem (jórészt te segítségeddel), hogy a te világképed is bizonyítható, még ha nem is olyan módon, mint az enyém. Az egyéni úton történő belső megvilágosulás ténylegesen egységes formába öntheti a teremtést is magába foglaló világképet. Egy ilyen megvilágosulás azonban csak nagyon áttételesen igényli (ha egyáltalán) egy külső, ténylegesen létező világ meglétét. Félek, hogy az emberi agy van olyan csodálatos, hogy egymásnak totálisan ellentmondó világkép is megvilágosodhat neki, némelyiknek a való világra való visszahatásával nem szívesen találkoznék.
Maradok a bizonytalan, lassú tudományos módszernél. Itt nem csak az én – akár magam által is becsapható – agyam próbálja felállítani a hipotéziseket. Milliónyi agy próbálja elemezni az őt ért külvilági impulzusokat, és az alapján vitatkozva, néha egymásnak esve megtalálni a közös nevezőt. Tudom, hogy nem fogom közel sem teljesen megérteni sem önmagam, sem környezetemet rövid életem alatt, de ez a rejtély az én misztikus élményem. Az az én alázatom, hogy belátom korlátaimat.
Üdvözlettel,
Gábor
A levélhez mellékelten kapott “A fajok eredete” recenzió Isvarától, akivel számos esetben, a legkülönfélébb fórumokon vitatkoztam már az evolúcióelméletről és a teremtéstanokról.
Isvara Krisna dász: Elavul az evolúcióelmélet?
(Recenzió Darwin “A fajok eredete” művének magyar kiadásához)
Charles Darwin az élővilág teremtettségére vonatkozó sok ezer éves tanításokat kérdőjelezte meg mintegy másfél évszázaddal ezelőtt, mikor felvetette a fajok egymásból történő kialakulásának lehetőségét. Darwin a háziasítás, a geológia, a morfológia, az embriológia és fajok földrajzi elhelyezkedésének tényeit felhasználva érvelt elmélete mellett.
Az igazság azonban az, hogy a felsorolt tények mindegyikét lehet értelmezni a hagyományos vallásos világképek “tervezés és teremtés” szemlélete alapján is. Maga Darwin is elismerte A fajok eredete c. művében: “…e könyvnek alig van olyan pontja, amellyel kapcsolatban ne lehetne látszólag az enyémekkel homlokegyenest ellenkező következtetésekhez vezető tényekre hivatkozni.” Elméletének kihirdetése óta sokan mutattak rá gyenge pontjaira, bár a vezető tudományos intézmények (jórészt világnézeti, nem tudományos szempontok miatt) a mai napig az evolucionizmus alapvető feltételezéseit fogadják el.
Azonban nem árt ha tudjuk, hogy az evolúció mind a mai napig csak igazolatlan hipotézis, nem pedig tudományosan bizonyított folyamat. Sok megfigyelés pedig ellentmondani látszik Darwin feltételezéseinek.
Az evolúcióelmélet közkeletű felfogása az élővilág kialakulását egy szórakoztató gyurmafilmre emlékeztetően képzeli el, ahol a különböző formák látványosan alakulnak át egymásba. Az élő szervezetek azonban messze állnak ettől a képlékenységtől, és kétséges, hogy alapvető testi vonásaik egyáltalán megváltoztathatók lennének.
A háziállatok évszázadokon, sőt évezredeken át történő tenyésztése azt mutatta meg, hogy a fajok tulajdonságai – a tenyésztés esetén tudatos válogatással – bizonyos határok között változtathatók ugyan, azonban alapvető jellegzetességeik nem változnak meg. A fajok tehát határok között változékonyak, de nem korlátlanul módosíthatók. Új szervek, szerkezeti felépítések pedig egyáltalán nem jelennek meg ilyen módon.
Újabb kihívást jelent az evolucionizmus számára a mikrobiológia fejlődése. A sejtekben található, egymásra épülő molekuláris rendszerek olyan komplikáltak, és egyik olyan mértékben feltételezi a másiknak a jelenlétét, hogy még néhány vezető tudós szerint is lehetetlen elképzelni e “mikroszkopikus gépezetek” fokozatos kialakulását.
Éppilyen összehangolt működésű szerveket találunk az állati szervezetekben, “nagyban”. Megmagyarázatlan az “új szervek” megjelenése, amelyeknek valamiféle “kezdeti, fejlődési stádiumában” nem lett volna hasznuk
A geológia területén pedig régóta problémát jelent az evolúcióelmélet számára, hogy a föld ősi rétegeiben nem lehet megtalálni a nyomát annak a fajok közötti, fokozatos átmeneti sornak, amit az elmélet feltételez. Sőt, ismerünk olyan fajokat, amelyek legősibb megtalált előfordulásukban, több tízmillió évvel ezelőtt éppen úgy néztek ki, mint ma. A felbukkanó kövületeket gyakran csak az evolúciós előítéletek alapján állítják “fejlődési sorrendbe”, a rendhagyó leleteket pedig figyelmen kívül hagyják, ahogy erről ma már leleplező könyvek jelennek meg.
Az evolúcióelmélet további kritikájáról, és az ősi indiai írásokban olvasható alternatívájáról a Szkepszis című honlapon lehet bővebben tájékozódni.
