A homeopátia visszaminősítése Nagy-Britanniában

Tegnapi jelentésében a brit alsóház Tudomány és Technika bizottsága azt javasolta, hogy vonják meg a homeopátiás kezelések, a homeopata kórházak támogatását, és ne törzskönyvezzék gyógyszerként a homeopátiás szereket. Miért? Mert nagyon úgy tűnik, hogy az általános hiedelemmel ellentétben ezek a szerek nem hatékonyak.

A viharfelhők már korábban jelentkeztek. Felmérésekből kiderült, hogy a brit homeopaták nagy arányban ajánlanak homeopátiás szert például malária megelőzésére – akár a hivatalos, tudományosan igazolt hatékonyságú szerek helyett is. Kongresszusokon az AIDS és hasonló súlyos betegségek kezelésére is ajánlják a homeopátiát. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a homeopátiás szerek “kitalálása” teljesen ötletszerű, feltételezett működési mechanizmusa áltudományos, hatékonysága pedig – angol finomsággal megfogalmazva is – kétséges. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, mert orvosok és páciensek személyes tapasztalatai megerősítik a homeopátia hatékonyságát. Csakhogy már jó száz éve tudjuk, hogy az ilyen kontrollálatlan tapasztalatok megbízhatatlanok. Ha a kérdést gondosan tesszük fel, és a választ gondosan keressük, akkor kiderül, hogy a homeopátiás szerek kiindulási anyagainak általában hihetetlen módon felhígított oldatai nem hatnak jobban, mint ha ugyanannak a páciensnek sima vizet adnánk (illetve cukorgolyót, mivel a homeopátiás szerek java részét ilyen formában forgalmazzák). Nem igazolódott, hogy a “hasonlót hasonlóval” kellene gyógyítani vagy hogy ezek a szerek “javítanák a szervezet védekezőképességét”.

A homeopátia szabályozása és finanszírozása országonként különbözik. Magyarországon homeopátiás praxist csak orvosok végezhetnek, Nagy Britanniában nem orvosok is. Amott évi 4 millió fonttal támogatja a  National Health Service a homeopátiás praxist és a homeopátiás kórházakat, nálunk ilyen OEP (Országos Egészségügyi Pénztár) támogatásról nem tudunk. Mindkét országban azonban gyógyszerként törzskönyvezik ezeket a szereket (itt az Országos Gyógyszerészeti Intézet, amott a Medicines and Healthcare products Regulatory Agency); mindezt úgynevezett egyszerűsített eljárás keretében, amelynek során nem kell igazolni se a hatékonyságot, se az ártalmatlanságot. Ez gyökeres ellentétben van azzal, amit a “rendes” gyógyszerek gyártóitól elvárunk. A homeopátiás szerek forgalmazása egyébként Európában legalább másfél milliárd dolláros üzlet. Ellentétben a hiedelmekkel ez is egy üzlet a javából!

Ennek fényében a brit alsóház Tudományos és Technológiai Vizsgálóbizottsága 2009. november 25-én meghallgatást tartott abban a témában, hogy vajon mennyire igazolható tudományos bizonyítékokkal az a költségvetési tétel, amelyet a brit adófizetők pénzéből a homeopátiai praxist támogatására fordítanak.A meghallgatás több órás hanganyaga és a részletes jegyzőkönyv (transcript) megtalálható a bizottság weboldalán. Nagy médiafelzúdulást eredményezett a homeopátiás szerek egyik forgalmazója, a Boots nevű cég vezetőjének (Paul Bennett) válasza a bizottsági levezető legelső kérdéseire:

Levezető: Jobban hatnak-e [a homeopátiás szerek], mint a placébó? Rövid választ kérek.
Bennett: Egyértelműen nagy igény van a termékeink iránt.
Levezető: Nem ezt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy hatékonyabbak-e, mint a placébó?
Bennett: Nem áll rendelkezésemre olyan bizonyíték, ami azt igazolja, hogy hatékonyak e szerek, és mi nagyon várjuk ezeket a bizonyítékokat, így nem tudok egyszerű igen, vagy nem választ adni önnek.
Levezető: Önök árusítják ezeket a szereket, és nem hiszik, hogy hatékonyak?
Bennett: Ez vásárlói választási kérdés számunkra. Sok vásárlónk úgy gondolja, hogy hatékonyak és ezek regisztrált orvosi termékek, így úgy gondoljuk, hogy helyes, hogy elérhetővé tesszük ezeket a vásárlók számára.
Levezető: De önök, mint cég, nem hiszik, hogy hatékonyak?
Bennett: De azt se gondoljuk, hogy nem hatékonyak. Ez bizonyíték kérdése.

Ekkor a levezető Robert Wilsonhoz, a Homeopátiás Szereket Gyártó Cégek Brit Szervezetének vezetőjéhez fordult:

Levezető: Robert, Önnek mi a véleménye erről a kérdésről? Önök gyártják ezeket a szereket.
Wilson: Mi gyártjuk igen, a gyártók 95 százalékát képviseljük Nagy Britanniában. Természetesen mi úgy gondoljuk, hogy erős bizonyítékék állnak rendelkezésre a homeopátiás szerek hatásosságával kapcsolatban. Ez egy nagyon gyorsan növő iparág. Körülbelül 200 éve van jelen és azt hiszem érdemes megemlíteni, hogy Franciaországban évi 400 millió eurós üzlet; Németországban hasonló.
Levezető: Akárcsak a prostítúció. Mégse gondoljuk, hogy az rendjén van, ugye?

Miközben a bizottság a meghallgatások alapján az ajánlását készítette, brit szkeptikusok egy csoportja petíciót intézett a Boots céghez. Ebben felhívták a figyelmüket, hogy vegyék ki kínálatukból az igazolatlan szerek forgalmazását. A kampány a 1023 Homeopátia – nincs benne semmi szlogent használja. Január 30-án brit aktivisták – és követőik számos más országban – homeopátiás túladagolást hajtottak végre magukon. Ezzel arra hívták fel a figyelmet, hogy a használt homeopátiás szerek zömében a hígítási fok miatt az eredetileg aktívnak gondolt hatóanyagnak már valószínűleg egyetlen molekulája sincs jelen – az tiszta cukor.

Tegnap aztán a bizottság nyilvánosságra hozta ajánlását, amely a Brit Parlament weboldalán közzétett riport szerint az alábbiakat tartalmazza:

A bizottság azt a következtetést vonta le, hogy az NHS-nek (National Health Service) meg kell szüntetnie a homeopátia támogatását. Ugyancsak megállapította, hogy az MHRA-nak (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency) nem szabad engedélyeznie, hogy a homeopátiás szerek információs anyagain orvosi javallat szerepeljen a hatékonyság tudományos igazolása nélkül. Mivel a homeopátiás szerek ezek szerint nem gyógyszerek, ezért nem is szabad ezeket gyógyszerként regisztrálni.

… A bizottság szerint a törvényi szabályozás nem illeszkedik a tudományos bizonyítékokhoz. Míg a hatóságok elismerik, hogy nincsen igazolás arra, hogy a homeopátiás kezelések hatékonyabbak lennének a placébó kezelésnél (azaz a beléjük vetett hiten kívül más hatások lenne), eleddig nem vonták le ebből azt a következtetést, hogy változtassanak a homeopátia támogatási rendszerén.

A bizottság egyetértett a hatóságok megállapításával, miszerint a homeopátia nem hatásos és azzal, hogy a homeopátia működésének igazolására felhozott feltételezett hatásmechanizmusok nagyon valószínűtlenek.

A bizottság úgy ítéli meg, hogy a homeopátia hatékonyságára (illetve hatékonytalanságára [HG]) vonatkozó meglévő tudományos ismeretanyag fényében további klinikai tesztek szükségessége nem indokolható.

Különösen érdekes a bizottság ez utóbbi mondatának megállapítása. A homeopátia – és általában az igazolatlan orvosi praktikák képviselői – ugyan el szokták ismerni, hogy nincsenek szolíd bizonyítékuk módszereik hatékonyságára, de ebből sose azt a következtetést szokták levonni, hogy akkor mással kellene próbálkozni, hanem hogy további források szükségesek még további kutatásokra.

A vizsgálat eredményét a magyar Egészségügyi Minisztérium és az Országos Gyógyszerészeti Intézet figyelmébe ajánljuk!

X-Aknák - az igazság nem odaát van!