Párbeszéd a kézzel olvasókról

A repülőn X mellett ültem. Tudjuk egymásról, hogy nagyon különbözőképpen gondolkodunk bizonyos parajelenségekről, de az elmúlt hónapok során olyan viszony alakult ki köztünk, hogy képesek vagyunk ezekről a témákról toleránsan beszélgetni.

X:
Láttam egy TV műsort, amelyben bemutattak egy asszonyt, aki a kezével – tenyerével – volt képes bármilyen nyomtatott szöveget elolvasni. Persze ezt te nem hiszed el, ugye?
Én:
Nos tényleg nem, de azért beszélgessünk róla. Te ugye elhiszed?
X:
Én elhiszem. Ez egy egyszerű asszony volt, aki egy lakótelepi szobában mutatta be a tudását. Ott voltak a riporterek és bármilyen könyvet tettek elé, az asszony folyamatosan tudta olvasni a tenyerével.
Én:
Szerinted nem trükk volt?
X:
Persze lehet, hogy az volt, de szerintem nem. Vagy legalábbis én nem minden ilyen esetről gondolom, hogy csupán trükk.
Én:
Emlékszel, egyszer már beszéltünk egy hasonló esetről és akkor én azt mondtam, hogy engem nem érdekelnek az ilyen dolgok…
X:
Hát ez az! Ti az ilyen dolgokra mindig azt mondjátok, hogy mivel nem magyarázható, ezért nem is létezik.
Én:
Hé, várj csak! Én sose mondtam, hogy amire a tudomány nem tud magyarázatot adni, annak a létét máris tagadja. Múltkor fel is hoztam egy csomó példát…
X:
Itt vannak például az UFÓk. Azt is tagadják a tudósok…
Én:
Most ne kezdj megint elkalandozni! Minden beszélgetésünk után rájövök, hogy nem is tudtam arról beszélni, amiről ténylegesen akartam. Egyszerre egy dologgal foglalkozzunk. A kézzel olvasókról beszéltünk. Azt mondtam, hogy nem érdekel a dolog. Nem arról volt szó, hogy hiszem-e, vagy sem. De téged láthatóan érdekelnek ezek a dolgok ugye?
X:
Igen.
Én:
És mit értesz az alatt, hogy érdekel?
X:
Hát azt, hogy, ha meglátok az újságban egy ilyesmi főcímet, akkor elolvasom a cikket.
Én:
Na persze! Hát én is legalább beleolvasok. De érdekel-e téged abban az értelemben, hogy szeretnéd-e tudni, hogy hogyan működik ez?
X:
Nem.
Én:
Ööö… Izé… Most tényleg zavarban vagyok. Téged ez nem érdekel? Nem akarod megismerni?
X:
Ezt nem lehet felfogni. Ehhez kevés a mi tudásunk. Valószínűleg sose fogjuk megérteni.
Én:
Tudod mit? Te vagy a szkeptikus – hitetlen –, nem én! Ahogy mindig mondom, a tudomány általában nagyon kíváncsi és merész, amikor hipotéziseket kell felállítani. Egyáltalán nem hitetlen abban az értelemben, hogy egy jelenség – legalábbis elvileg – megérthető, vagy magyarázható. Akkor szkeptikus, amikor bizonyítani kell egy merész elméletet. Ez valójában nem is szkepticizmus, hanem szigorúság. Megpróbál hitetlenkedni az elméleten, hogy kellően szigorú bírálója tudjon lenni. De éppen ezért annyira jók és használhatóak azok az elméletek, amelyek átmennek ezen a szűrőn.
De miért gondolod egyáltalán, hogy ez a jelenség – a kézzel olvasás – nem vizsgálható. Hogy nem lehet – kell – legalább megpróbálni megérteni?
X:
Ezek a dolgok, mint a kézzel olvasás vagy a levitáció nem vizsgálhatók úgy, ahogy te gondolod. Ezek az emberi tudat olyan megnyilvánulásai, amelyek ritkák – csak kevés ember képes erre –, és túlmutatnak a megismerés határain. Ráadásul stresszes szituációban gyakran nem jelentkeznek, nem reprodukálhatók. Ilyenkor persze egy tudós azonnal szétkürtölné a világban, hogy csalás az egész.
Én:
Hát, ugyebár nem minden ok nélkül…?
X:
Neked miért nem elég, hogy bemutatják a televízióban? Ha személyesen látnád, akkor sem hinnéd el. Akkor is azt mondanád, hogy trükk. Pedig elképzelhetetlen, hogy ezt trükkel meg lehessen csinálni. Ha ez trükk volna, akkor az a nő sokkal nagyobb bűvész volna, mint a David Copperfield. Dúsgazdag volna, és nem egy olyan lakótelepi házban lakna.
Én:
Legalább megpróbálhatná valaki vizsgálni ezt a jelenséget, hátha megértenénk!
X:
Ez a jelenség így nem vizsgálható.
Én:
Már többször említettem, hogy szerintem nem attól tudományos valami, hogy mit vizsgál, hanem azt, hogy hogyan. Tehát ezt is lehetne tudományosan vizsgálni.
X:
Márpedig vannak olyan dolgok, amiket nem lehet tudományosan vizsgálni.
Én:
Honnan tudod, hogy pont ez olyan dolog, amelyet nem lehet tudományosan vizsgálni? Szerintem következetlen vagy. Egyszer megróvod a tudósokat, hogy nem vizsgálják ezeket a jelenségeket, máskor meg azt mondod, hogy ezek nem vizsgálhatók. Szerintem azt akarod, hogy egyszerűen elhiggyék.
De most én tértem el a témától. Tegyük fel, hogy egy tudós személyesen látja ezt a hölgyet és teljesen lenyűgözi a jelenség. Hisz neki és tudós érdeklődésénél fogva valamit meg szeretne érteni belőle. Biztos vagyok benne, hogy le lehet küzdeni a vizsgálatból adódó káros stresszt. Végülis a tévéfelvétel is elég nagy feszültséggel jár, ott mégis működött a dolog. Végső esetben a hölgy akár maga is elvégezheti a kísérleteket otthon. Így jó lesz?
X:
Mondjuk…
Én:
Nos tegye maga elé az újságot és olvasson a tenyerével. Tegye a kezét egészen közel a laphoz, majd fokozatosan távolabb. Jegyezze fel, hogy az olvasás hatásfoka, pontossága függ-e a távolságtól. Aztán megpróbálhat különböző anyagokat – mondjuk papírt, fémlapot – tenni a tenyere és az újság közé. Próbálja különböző színű nyomtatással. Ilyen kísérletek alapján talán elképzelésünk lehet a jelenség mibenlétéről. Talán kiderül, hogy nem is olyan misztikus ez a dolog.
X:
Biztos vagyok benne, hogy végeztek ilyen kísérleteket.
Én:
Te hallottál róla? Én nem.
X:
Egy új tudományos felfedezést ugyanúgy tévéből, újságból, vagy könyvből ismersz meg. Akkor azt miért hiszed el? Ott sem tudsz a részletes kísérletekről, a mérési adatsorokról. Persze – ahogy múltkor mondtad – az egyik beleillik a világképedbe, a másik nem. Ami nem illik bele, arról nem veszel tudomást, mintha nem is létezne.
Én:
Tulajdonképpen így van. Bár nem arról van szó, hogy nem veszek róla tudomást, hanem hogy szerintem nagyobb a valószínűsége annak, hogy csalás – esetleg jóhiszemű tévedés –, mint az hogy ténylegesen új elem a világképemben. Ezért nem érdekel. Másrészről egy tudós nem sértődik meg azonnal, ha bizonyítékokat kérnek tőle. Általában készségesen rendelkezésre bocsájtja mérési eredményeit, kísérletei leírását.
De ha már felhoztad ezt a világképet, akkor el kell mondanom, hogy mi jutott éppen eszembe. Azt hiszem, az a lényeges különbség köztünk, hogy én világképet építek, te pedig hitvilágot.
X:
Hm…
Én:
Most ne sértődj meg! Lehet, hogy ez a hitvilág szó nem a legjobb. Azt akarom ezzel a szembeállítással kifejezni, hogy én egy olyan képet szeretnék magamnak a világról kialakítani, amely koherens – egységes –, benne nincsenek ellentmondások vagy felesleges feltételezések. Számomra úgy tűnik, hogy alapjában véve a világ eléggé következetes, nem nagyon vannak benne a misztikus értelemben vett csodák. Mindenesetre a tudományos képem alapján biztos vagyok benne, hogy a Nap holnap is felkel, tudom, hogy ki lehet számítani a következő napfogyatkozás idejét és azt is remélem, hogy egyszer előre lehet jelezni a földrengéseket. Sőt reménykedek benne, hogy az emberi gondolkodásról, sőt a tudatról is sokkal többet meg fogunk tudni valamikor.
Ahogy most téged értelek, a világ megismerésének ezen igénye szerinted túl nagyratörő, az így gondolkodók talán túl nagyra tartják magukat. Számodra nem elsőrendű, hogy valamit mélyebben megértsünk. A megtapasztalt dolgokat te elfogadod úgy, ahogy azok látszanak. Szerinted el kell hinni – fogadni – ezeket a dolgokat (jó-jó, tudom, hogy te sem fogadsz persze el bármit…). Tudom, hogy nem vagy ellene a tudománynak, de jóval szűkebb teret engedsz neki, mint azt én szeretném.
X:
Nem tetszik igazán ez a hitvilág kifejezés, de nagyjából talán egyetértek.
Én:
No, éppen megérkeztünk. Tanulságos beszélgetés volt. Kösz.
Facebook hozzászólások
X-Aknák - az igazság nem odaát van!