Részt venni vagy bojkottálni?
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat múlt heti állásfoglalásában ez áll: „Sérelmezzük, hogy az Oktatási Kerekasztal szakmai csoportjaiba delegált szakértőinket nem vonták be sem az átalakítási tervezet előkészítésébe, sem az új szakképzési kerettantervek kidolgozásába.”
Na, ezért olyan hihetetlenül nehéz manapság a “részt venni vagy bojkottálni” kérdés! A felkért szakértők dolgoznak, de véleményüket nem veszik figyelembe. Nem arról van szó, hogy nem fogadják el, hanem figyelembe se veszik. Ugyanez történik az úgynevezett “nemzeti konzultációk” esetén is. A részvétel-bojkottálás csupán politikai hovatartozás jelzése, hiszen az egész procedúra úgy van felépítve (a kérdések minőségétől most eltekintve), hogy az állampolgári, szakértői vélemények figyelembevételének még a logikai esélye sincs meg. A válasz kész, mire a vélemények befutnak. A konzultáció, a tárgyalás ilyenkor csupán színjáték.
Mindez amellett, hogy nagyon gyakran szakmailag elfogadhatatlan eredményekre vezet, még morálisan is romboló. Tovább erősíti az érzést az emberekben, hogy nincs beleszólásuk a politikába sem laikus, sem szakmai véleményükkel. A politika civil része, folyamatos civil hozzájárulása, kontrollja teljesen felszámolódik. A politika végletesen elszakad az emberektől. A döntés, hogy valaki politizál-e vagy sem, teljesen binárissá válik.
Pedig ennek nem kellene így történnie! A politikusok négy évente történő felhatalmazása nem azt jelenti, hogy négy évig a civil szférától teljes elszigeteltségben dolgozhatnak. Az én hipotetikus világomban a civil és a politikai szféra közt fokozatos átmenet van (lenne). Lennének emberek, aki hosszabb-rövidebb ideig egyértelműen politikusként dolgoznának, és mások, akik egyértelműen civilként. De bőven lennének olyanok is, akik tevékenysége kevert lenne. Akár adott témákban, akár időszakosan részben civil, részben politikai területen dolgoznának szakértőként, tanácsadóként, aktivistaként, lobbistaként.
Mindennek további két hasznos következménye is lenne:
- A nagypolitikába való belépés küszöbe alacsonyabb lenne, ezzel megkönnyítve új politikusok megjelenését, színrelépését. A belépőnek a korábbi résztevékenysége révén már lehetnének tapasztalatai arról, hogy a nagypolitika hogyan működik. A váltás nem igényelne a teljes életét nagyban meghatározó döntést.
- A nagypolitikából a civil életbe való visszatérés is egyszerűbb lehetne, hiszen akár fokozatosan is történhetne. Nem feltétlen jelentene bukást, hanem csak egy váltást. Ezáltal a politikai csatározások is talán vesztenének élet-halál küzdelem jellegükből.
Szerintem mindez sok, ma fals módon felmerülő kérdésre megoldást adna. A “takarodjanak a politikusok”, a “jöjjenek a civilek”, “szakértői kormányzást”, “új arcok kellenek” szlogenek más megvilágításba kerülnek, értelmüket vesztik, miközben a valódi, nem kifejtett célt végülis elérjük. Mert a valódi kérdés nem úgy merül fel hogy politika vagy civilség, hanem hogy ezek hogyan tudnak egy folytonos, egymástól nem elváló spektrum részei lenni.
És ekkor a részvétel kontra bojkott dilemma is értelmét veszti.
