A homeopátia állításai márpedig tesztelhetők!
A homeopátiás szerek egyszerűsített törzskönyvezését – azaz, hogy gyógyszerré minősítésük során nem kell hatékonysági teszteredményeket benyújtani – EU direktíva írja elő. Az eredeti, azóta kisebb mértékben még inkább a könnyítés irányába változtatott jogszabály így fogalmaz:
(21) Tekintettel a homeopátiás gyógyszerek különleges jellemzőire, mint például a rendkívül alacsony hatóanyag-tartalom, illetve az, hogy a klinikai vizsgálatok során nehéz alkalmazni rájuk a hagyományos statisztikai módszereket, kívánatosnak tűnik egy különleges, egyszerűsített törzskönyvezési eljárás kialakítása azoknak a homeopátiás gyógyszereknek az esetében, amelyeket terápiás javallat nélkül olyan gyógyszerformában és adagolásban hoznak forgalomba, amelyek nem jelentenek veszélyt a betegekre.
14. cikkely (3) Nem szükséges a terápiás hatás bizonyítása az e cikk (1) bekezdésének megfelelően törzskönyvezett, illetve – adott esetben – a 13. cikk (2) bekezdésének megfelelően elfogadott homeopátiás gyógyszerek esetében.
Most nem tárgyalnánk azt az érvelési problémát, hogy az alacsony hatóanyagtartalom ugyan miért indok az egyszerűsített törzskönyvezés bevezetésére. Koncentráljunk a második – sokszor hivatkozott – indokra, miszerint nem lehet a statisztikai módszereket alkalmazni a homeopátiás szerek vizsgálatára. A homeopaták manapság ezt úgy fogalmazzák meg, hogy nem lehet a hagyományos módokon egyáltalán tesztelni a homeopátia hatásosságát. Azonban ez az indok csak kibúvó keresése, ahogy ezt alább be is mutatjuk.
Nyilván a homeopaták szerint is valahogy meg kell bizonyosodni arról, hogy a módszerük működik. Triviális, hogy úgy gondolják, hogy azok a páciensek, akiket homeopátiás szerekkel kezelnek, nagyobb számban gyógyulnak, mint egy hasonló problémákban szenvedő, de nem kezelt betegpopuláció (kontroll csoport). Hivatkozásuk az, hogy nem lehet azonos minőségű kontroll csoportot választani, mert minden páciensnek teljesen egyediek a problémái és egyedi kezelést is kapnak. Ez az érvelés több sebből is vérzik:
- A “rendes” gyógyszerek vizsgálata során sem teljesen ugyanazok a páciensek problémái a kezelt és a kontroll csoportban, bár persze törekedni kell a homogenitásra.
- Nem szükséges, hogy a kezelt csoportban levőket egy féle szerrel kezeljék, lehet őket “személyre szabott” szerekkel kezelni. Ilyenkor persze nem egyetlen homeopátiás szert, hanem a teljes módszert teszteljük, de ez nem alapvető probléma.
- Számos homeopátiás szert egyébként egyáltalán nem személyreszabottan árusítanak, hanem konkrét egészségi problémákra ajánlják, a tudományos gyógyszerek használatához hasonlóan.
A vizsgálati protokoll
2006 és 2008 között egy nagyszabású nemzetközi homeopátia teszt kidolgozásában vettem részt a világ talán legelismertebb homeopata orvosának, az Alternatív Nobel-díjas George Vithoulkas professzor közreműködésével. Az előkészületek során a James Randi féle 1 millió dolláros kihívást képviseltem, és rajtunk kívül több szakértő tagja volt az előkészítő csoportnak mindkét oldalon. A tesztre végül nem került sor, de az mindkét oldal szerint alkalmas lett volna a homeopátiás módszer vizsgálatára. Az alábbiakban ismertetem a tervezett klinikai vizsgálat protokollját.
2008-ban a görög Alonissos szigeten, ahol Georga Vithoulkas professzor (a képen balról a második) homeopátiás klinikája található. A szerző balról a harmadik.
A protokoll kidolgozása során az volt az elvünk, hogy a lehető legkevésbé torzítsuk a homeopátiás kezelési folyamat menetét és elveit. Bármilyen pácienst be lehet vonni a kísérletbe, és neki bármilyen homeopátiás szert lehet adni, szükség szerint a kezelés folyamán akár változtatva is. A kezelések során bármilyen vizsgálatot végezhetnek a homeopata orvosok, elbeszélgethetnek a pácienssel, pont úgy, ahogy napi munkájuk során teszik. Nem sérül se az “egyéni kezelés”, se a “holisztikus kezelés” elve sem. Nincs szó egy adott betegség kezeléséről, és természetesen nincs szó arról, hogy a homeopátia vajon milyen módon hat (hatásmechanizmus kérdése). Gondolhatják azt, hogy valamiféle rezgések segítségével, a víz feltételezett memóriája által, vagy akárhogy. Érdektelenek azok az érvek, hogy itt információ alapú gyógyítás folyik vagy hogy nem a kémiai, hanem a fizikai szinten történik a gyógyítás.
A sokféle lehetséges betegség miatt azonban nehéz lenne a gyógyulás kritériumát egységesen, biztosan értékelhetően meghatározni. Azaz vita lehet abból, hogy egy páciens állapotát hogyan határozzuk meg a kezelés befejeztével. Ezért aztán ettől eltérően fogalmaztuk meg a kérdést. Ráhagytuk ennek a kérdésnek a megválaszolását a homeopata orvosokra. Ők döntsék el, hogy szerintük hatott-e a kezelés vagy sem.
A tervezett vizsgálat protokollja
Természetesen kellett egy kontrollcsoport és az egész vizsgálatnak duplavaknak kellett lennie. Ezért a homeopaták által beválogatott pácienseket randomizáljuk, azaz véletlenszerűen két csoportba osztjuk. Az egyik csoport majd a teljes vizsgálat során homeopátiás szer(eke)t kap, a másik mindig placébót. Ha a vizsgáló homeopata orvos a kezelés során szer változtatást ír elő, akkor sem változik ez a besorolás. Ha a kezelt cosportban van a páciens, akkor kapja a következő felírt homeopátiás szert, ha a kontrollcsoportban, akkor egy ugyanolyan, de placébó szert. A kezelés hossza sem volt korlátozva.
A randomizálás, csoportba sorolás természetesen kódolva lett volna, nincs egyetlen személy, aki egymagában ismerte volna a besorolást. Több embernek össze kellett volna játszania, hogy a csoportba sorolás kiderüljön. A kontrollcsoportban használt szerek pontosan ugyanúgy készültek volna, mint a homeopátiás szerek, azzal a különbséggel, hogy a potenciálási (rázási) sor előtt nem került volna beléjük az aktív hatóanyag. Mindegyik szert egy görög homeopátiás gyógyszergyár készítette volna, ők címkézték volna azokat fel. Persze ezután a címkék is kódolva lettek volna, tehát tényleg több személy összedolgozásására lett volna szükség, hogy a kódot feltörjék. De ez a közreműködés hivatalosan persze csak a kísérlet végén történt volna meg, amikor az eredmények ellenőrzésre kerülnek.
Kiértékelés
Ez lett volna tehát a páciensek kezelésének menete. Semmiben nem tért volna el attól, ahogy a homeopaták nap mint nap dolgoznak. Azonban a kezelés végén, a homeopata orvosoknak véleményt kellett volna mondaniuk minden páciensről. Kétféle véleményt mondhattak volna:
- Szerintük az adott páciens homeopátiás szert kapott (azaz a kezelt csoportban volt)
- Nincs véleményük arról, hogy melyik csoportban volt a páciens.
Az orvosok bármilyen információt használhattak (természetesen a kód felbontásán kívül) ezen megállapítás megtételekor. A homeopátia elmélete szerint nem csak a gyógyulás jelezheti a hatást. Szerintük a kezelés elején egy jellegzetes, általában rosszabbodó állapot lép fel, amit aztán követ a javulás. Teljesen mindegy, a lényeg, hogy valami véleményük biztos van, hiszen ilyen személyes tapasztalatok alapján állítják, hogy szerintük a homeopátia működik. Természetesen nem várjuk el, hogy pontosan meghatározzák, hogy ki volt a kezelt csoportban. Közel se várjuk ezt el!
Legalább háromszáz, de szükség esetén még több pácienst vontunk volna be a kísérletbe. Ezek fele lett volna a kezelt csoportban. A protokoll mindösszesen azt kívánta meg, hogy 50 olyan pácienst válasszanak ki, akik szerintük tényleg homeopátiás szerrel voltak kezelve. Azért, mert látványosan gyógyultak, vagy azért, mert a homeopátiás szerek más hatását felfedezni vélték rajtuk menet közben, vagy mert a páciens azt mondta nekik, hogy jobban van, vagy akármilyen más jelből, ami alapján a rendes praxisukban is véleményt szoktak alkotni a páciens állapotának alakulásáról. Ha kiválasztották az 50 személyt, akik szerintük a kezelt csoportban voltak (azaz valódi homeopátiás szert kaptak), akkor jött volna a kódfeltörés és a statisztikai kiértékelés.
A null hipotézis ilyen vizsgálatoknál általában az, hogy nincs hatás, nincs effektus. Jelen esetben az, hogy a homeopata orvosok nem lesznek képesek hatékonyan megállapítani egy páciensről, hogy melyik csoporthoz tartozott, azaz kapott-e homeopátiás szert vagy sem. A null hipotézis szerint a homeopaták valójában véletlenszerűen választottak, tehát a megjelölt 50 emberből körülbelül 25 a placébó csoportba tartozott. Lehet persze ennél ez több vagy kevesebb. Ha statisztikai értelemben a véletlennél jobban teljesítettek volna, akkor az bizonyíték lett volna arra nézve, hogy a homeopátiás szerek tényleg okoztak valami olyan élettani hatást, amit a homeopata orvosok akár tudat alatt, akár tudatosan észleltek. Ha az 50 kiválasztott személyből több mint 36 ténylegesen a kezelt csoportba tartozott volna, akkor ez az eredmény már statisztikailag szignifikáns lett volna (α = 99.8%), és ez erős indikáció lett volna arra nézve, hogy a homeopátiás kezelésnek van specifikus élettani hatása.
A 300 bevont páciensből 150 kapott volna ténylegesen homeopátiás szert. Ebből a 150-ből kellett volna sikeresen kiválasztaniuk 36 személyt. Nem tűnik nagyon szigorúnak a kritérium, és tényleg, ha a homeopátia valóban olyan nyilvánvalóan hatásos, mint ahogy azt állítják, akkor ez gyerekjáték lett volna (akkor is, ha annál sokkal kevésbé hatásos). A kísérlet protokolljában részt vevő homeopaták ebben bíztak is.
Összefoglalás
A vizsgálat tervezete laikus számára bonyolultnak tűnhet. Valójában semmivel sem bonyolultabb, mint egy rendes gyógyszervizsgálati teszt. Fontos megismételni, hogy a protokoll nem használt ki semmi olyan dolgot, amire hivatkozva a homeopaták általában használhatatlannak minősítik a klinikai vizsgálatokat vagy a statisztikát.
- Nem kívánt meg egységes betegcsoportot, nem határozta meg, hogy milyen pácienseket lehet bevonni, vagy elutasítani.
- Nem írta elő, hogy mivel kell a pácienseket kezelni, vagy hogy mennyi ideig tarthat a kezelés, hányszor lett a páciens visszahívva, hányszor történt szer csere.
- Nem tételezett fel semmilyen kémiai, fizikai, semmi úgynevezett “materialista” hatásmechanizmust.
- Nem várt el közel se tökéletes eredményt, nem azt tesztelte, hogy a homeopátia kiemelkedő hatású, sőt azt sem, hogy gyógyító hatású, hanem csak azt, hogy egyáltalán van-e valamilyen hatása.
- Nem használt semmilyen bonyolult statisztikai módszert.
Az eredmény persze arról nem mondott volna semmit, hogy milyen betegséget mivel kellene kezelni, ez amúgy is értelmetlen a homeopátia felfogása szerint. “Csak” azt tesztelte volna, hogy van-e egyáltalán specifikus hatása a homeopátiás szereknek (a hatóanyagot a hígítás előtt sem tartalmazó szerhez képest).
A nagy nemzetközi teszt végül különböző okok miatt nem valósult meg, de a lényeg, hogy mindez megmutatja, hogy a homeopátia állításait bizony lehet tesztelni. A homeopátiának leginkább akkor lehetne létjogosultsága, ha Samuel Hahnemann után 250 évvel legalább valami elfogadható elmélet lenne a hatásmechanizmusról. Ennek hiányában a fentihez hasonló tesztek tucatjait kellett volna különböző variációkban és egyre biztosabb pozitív eredményekkel lefolytatni. Akkor esetleg a hatásmechanizmus hiányában is lehetne óvatosan engedélyezni a homeopátiás módszert. A szereket persze tényleg nem egyedileg kellene engedélyeztetni, de valahogy meg kellene tudni akkor is állapítani valamiféle sikeres klinikai vizságatok alapján, hogy mi az a szerkészlet, amivel dolgozni lehet, és mi az, amit el kell felejteni.
Mindennek nyoma sincs. A – gyakran homeopaták által – lefolytatott klinikai vizsgálatok összessége azt mutatja, hogy a homeopátia hatástalan, azaz a homeopátiás szerek nem váltanak ki értékelhetően más hatást a páciensekben, mint a sima cukorgolyócskák. Ha így van, akkor tényleg el kell feledkezni a homeopátia feltételezett elveiről, a homeopátiás szerek gyártásáról és forgalmazásáról. Azon esetleg el lehet gondolkodni, hogy cukorgolyókat adjunk-e a pácienseknek, és ehhez milyen történeteket fűzzünk. De ez már kevésbé tudományos, mint etikai kérdés.
