X-Aknák

Hazánkban is számtalanszor megosztották a történetet Ahmed Mohamed szudáni-amerikai iskolás fiú órájáról és letartóztatásáról. A gyerek egy saját készítésű elektronikus órát vitt be megmutatni tanárainak, társainak az iskolába, de mivel azt bombának nézték, ezért letartóztatták. A sztori végül happy-enddel zárult, a srácot még Obama elnök is meghívta a Fehér Házba.

Azonban a történet rejthet még néhány tanulságot. És nem is csak feltétlen azt, amire a legtöbben gondolnak. Mert ugye mindennek kapcsán lehet beszélni az amerikai iskolai gyilkosságokról, a faji alapon történő rendőrségi profilozási módszerekről (racial profiling), paranoiáról vagy odanemfigyelésről, a mellőzött zsenikről stb.

Egy szál viszont elveszni látszik, főleg mert aki felveszi, azt esetleg heves támadások érik. A fenti problémák súlyosságát, érdekességét egyáltalán nem mellőzve vagy kicsinyítve ugyanis meg lehet kérdezni, hogy valójában mi is volt Mohamed órája?

A The Reality Check podcast legfrisebb számában az egész kérdéskört elemezve rámutattak, hogy néhány viszonylag kis súlyú ténytől eltekintve az egész történet intenciókról szólt, illetve arról, hogy mit tételezünk fel egymás motivációiról, gondolatairól. Mit tételezett fel a rendőrség arról, hogy a fiúnak mik voltak a szándékai? Mit gondolunk arról, hogy a rendőrségnek mik voltak az előítéletei, szándékai az adott esetben? Mi volt a szándéka Mohamednek az órával? Mindez egészen más, mint a tudományban feltett kérdések vizsgálata. Ott is bele-belefutunk az értelmezés szubjektivitásának problémájába, de itt aztán tényleg szinte minden arról szól, hogy mit gondolok arról, hogy ő mit gondolt arról, hogy amannak mik voltak a szándékai.

És mindeközben szinte mindenki a lehető legnagyobb magabiztossággal tesz kijelentéseket, és osztja meg tévedhetetlennek ítélt véleményét a közösségi médián, cikkekben vagy társaságban.

Éppen ezért én ezennel kijelentem, hogy a nem kevés információt elolvasva a történtekről halvány lila elképzelésem sincs arról, mi lehetett Mohamed szándéka a szerkezettel, vagy hogy mit gondoltak az iskola vezetői és a rendőrség, amikor letartóztatták. Minderről csak saját utólagos beszámolóikból tudunk valamit. És tudjuk, hogy az emberek akár teljesen őszintén is milyen mértékben képesek emlékeiket, múltbeli motivációikat racionalizálni.

Éppen ezért a határozott véleményalkotást meghagyom a szakértőknek. Vannak komoly tanulmányok a rendőrségi profilozási módszerek rassz alapú torzításairól, a társadalom paranoiáiról, torzításairól, a fiatalok pszichológiájáról stb. Ugyan az ilyen átalános ismeretek egyes konkrét esetekre való alkalmazása mindig hordoz magában veszélyeket, de azért informatív lehet.

Van viszont egy dolog, amelyről eléggé megalapozott és racionális véleményt lehet alkotni. Még itt is felmerülnek nehezen megválaszolnató, sőt filozofikus kérdések is, de kezdjük az elején. Tényleg feltaláló-e Mohamed, vagy legalább tényleg alkotott-e valami olyasmit, ami szakmai szempontból figyelemre méltó – legalábbis saját korosztályát és annak lehetőségeit figyelembe véve?

Nos, a rendelkezésre álló nagy felbontású rendőrségi fotó (aminek hitelességét senki sem vitatja) alapján megállapítható, hogy az Amazonon is beszerezhető furcsa bőrönd alakú tolltartóba (!) “szerelt” szerkezet, valójában egy a nyolcvanas évekből származó Jumbo LED Digital ébresztőóra néhány darabra szétszedve. Mindennek “elkészítése” körülbelül 20 másodpercet vesz igénybe, ahogy ezt valaki egy videóban be is mutatta.

A srácról tehát e kütyü alapján az biztos nem állapítható meg, hogy egy ifjú zseni, feltaláló, vagy akár az, hogy ért az elektronikus szerkezetekhez. Akik tehát ebből a szempontból kiindulva alkottak véleményt a történtekről , azok, khmm… becsapódtak – úgy tűnik beleértve az amerikai elnököt is. A probléma az, hogy aki elkötelezte magát egy nézőpont mellett, az valószínűleg nem lesz képes visszalépni és még egyszer nekifutni, elfogulatlanul újraelemezni a történteket.
Pedig igen is érdekes lehet az ismert tények alapján – tudniillik, hogy itt semmilyen értelemben nem beszélhetünk tudományosan érdekes esetről, még a fiú korát figyelembevéve sem – elgondolkodni azon, hogy akkor most mi is lehetett a tényleges történet, helyesen reagáltak-e a hatóságok (valószínűleg nem), és hogy mi lett volna a teendő, már ha egyáltalán volt tennivaló?

A sok szempontból nyilván vitatható Richard Dawkins itt most valószínűleg igazságtalanul került kereszttűzbe, szerintem pont azért, mert a túl gyorsan véleményt alkotók már beásták magukat saját torzítasuk harci lőállásába. Dawkins egy twitter üzenetben osztotta meg Thomas Talbot videóját arról, hogy valójában a szerkezet csupán egy szétszedett régi óra: “Ha ez igaz, akkor mi lehetett az indítéka? Még ha szándékosan is a leatartóztatásra játszott volna, akkor se kellett volna ezt tenniük” (“If this is true, what was his motive? Whether or not he wanted the police to arrest him, they shouldn’t have done so”). Véleményem szerint a kritikusok azért ugrottak Dawkinsra, mert egy ollyan véleményt (videót) osztott meg, amely nem felelt meg a prekoncepciójuknak – tudniillik, hogy a srác egy zseni, akit meghurcoltak.

Ami engem őszintén megrémíszt, az annak felismerése, hogy még egy ilyen egyszerűnek látszó esetben is tulajdonképpen valószínűleg lehetetlen megtudni, hogy pontosan mi is történt? Még ha lenne is hatékonyan működő hazugságvizsgáló szerkezet (nincs ilyen), akkor sem jelentene túl sokat az, hogy most, az események után mit gondolnak a szereplők (a srác, az iskolai hatóságok, a rendőrség alkalmazottai stb.) arról, hogy mik voltak a saját (!) motivációik a cselekvésük pillanatában. Mindezt már végérvényesen szennyezte mindaz, ami azóta történt.

Tehát a határozott konklúziók alkotásáról lemondok. Magam számára a következőképpen értékelem a történteket. Talán a fiú tényleg egy bomba imitációt akart készíteni (több dolog utalhat erre is). Nem gondolom, hogy valójában is épített volna bombát, ha lehetősége lett volna rá. Talán tényleg csak egy hülye ötlet volt. De az is lehet, hogy őt tényleg érdeklik a szerkezetek, őszinte érdeklődéstől vezérelve szedte szét a régi órát (én is tettem jópárszot ilyet), “szerelgette” bele egy kéznél lévő (bőrönd alakú) kicsi dobozba, és őszintén büszkélkedni akart ezzel az iskolában. Ez utóbbi esetben minden valószínűség szerint teljesen rosszul méri fel azt, hogy mi is egy olyan mérnöki, tudományos tevékenység, ami korához képest tényleg érdekes lehet. Erre utalnak a vele készült interjú olyan kijelentései, hogy “az a hobbim, hogy dolgokat találjak fel”. Az interjúban még felbukkannak más kütyüjei is, amelyek szintén inkább azt mutatják, hogy a srác valójában “vaktában” kötözget össze drótokat és elektronikus alkatrészeket, nincs mögötte tudás. Mindez nem jelenti, hogy teljesen negligálni kell a fiú ilyen érdeklődését, de azt elhitetni vele, amit a média és környezete tesz – tudniillik, hogy különlegeset alkotott -, az minden bizonnyal káros. Nem tudom, hogy abban a kultúrában mi várható el egy ilyen idős fiútól. Lehet, hogy ez még belefér abba a naív képbe, amit egy érdeklődő gyerek a tudományról elképzel. De lehet, hogy ez már valami kisebb-nagyobb problémára utal.

Beismeréssel tartozom. Eleinte nem igazán érdekelt a téma, de a híreket hallva én is kapásból azt a narratívát tettem magamévá, hogy a srác a korához képest jó érdeklődést mutat a tudomány, technika irányába (hiszen azért bőven vannak ilyenek, sőt tényleg kis zsenik is akadnak), és hogy ezt az eléggé antitudományos, joggal-jogtalanul paranoiás, rasszista torzítású amerikai közösség totálisan félrekezelte. Ma már kicsit óvatosabban szemlélem a történteket. Sajnálom a fiút, de ma már nem azért, mert meghurcolták, hiszen éppen emiatt végülis hihetetlen lehetőségeket kapott. Azért sajnálom, mert szerintem téves figyelmet kapott. A letartóztatása minden valószínűség szerint helytelen volt, de ugyanilyen helytelen, hamis lehetett az a tudását, képességeit értékelő visszajelzés, amit a médiától, közéleti személyiségektől és a netes közösségektől kapott.