Örökmozgókról az Ablakban

Március folyamán a közszolgálati M2 televízió Ablak című műsorában Dombóvári Gábor beszélgetést folytatott Egely György mérnök-feltalálóval. A műsor elég nagy felháborodást váltott ki. Nem elsősorban azért, mert egyáltalán Egely ilyen jó reklámot kapott (a műsor végén legújabb ************ című könyvét lehetett megnyerni), hanem mert a műsorvezető szemernyi szkepszist sem mutatott és a “hivatalos” tudomány egyetlen képviselője sem szólalhatott meg. Külön érdekesség, hogy a műsorban szereplő neves magyar kertész és egy szintén ismert pilóta láthatóan szintén készpénznek vették Egely mondókáját a velejéig rothadt és nyilvánvalóan megbukott tudományról.

Egy hét múlva Jéki László ismert fizikus néhány percben lehetőséget kapott, hogy kifejtse a tudományos oldal álláspontját is, de ez nyilvánvalóan nem volt elegendő. Jéki professzor úr elvállalta, hogy megvizsgálja az Egely György által a műsorban bemutatott “örökmozgót”. Ez nem lesz könnyű, mivel Egely úr nem ad át egyetlen példányt sem az eszközből, csupán arra hivatkozik, hogy minden dokumentáció megtalálható ***************** című könyvében. (a könyvben szereplő kapcsolási rajz egyébként nyilvánvalóan nem a bemutatott eszközt ábrázolja, csak egy elvi séma).

Az eszköz bevizsgálására néhány hetet még várni kell, de február 4-én végre lehetőség adódott a kiegyensúlyozott vitára is. A szerkesztőség felkért, hogy vitassam meg az “energiamegmaradás törvényének elvi alapjait” Egely úrral mintegy 20 perces élő adásban.

Az adás tapasztalatairól részletes beszámolót próbálok összeállítani. Most elég annyi, hogy természetesen az érdemi részekig el sem jutottunk. Egely György a fizika csődjének újabb bizonyítékával állt elő: egy mágnessel, amely nem vonzza, hanem taszítja a lágyvasat. Bár speciális eseteket egyáltalán nem könnyű áttekinteni, ez esetben szerencsém volt, röviden fel tudtam vázolni, hogy a “hivatalos” tudomány szerint épp ennek kell történnie, legfeljebb Egely úr idáig nem jutott fizikai tanulmányaiban.

Tévedtem. Másnap megtaláltam Egely ************** című könyvének 246. oldalán a korrekt magyarázatot, amely ugyan nem volt olyan tiszta, mint az enyém, de a modern fizika alapján állt. Bebizonyosodott, hogy Egely még csak nem is volt jóhiszemű; tudatosan vezette félre a közönségét. Hozzátenném, hogy nem csak az egyszerű publikumot csapja be, hanem saját követőit is, akik szintén elhiszik neki, hogy ilyen egyszerűen bebizonyítható a “hivatalos” tudomány kudarca.

“Stay tuned” – ahogy az angol nyelvű műsorokban mondják. Folytatás következik…

X-Aknák - az igazság nem odaát van!